Szijjártó Péter: Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében
Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig gyakorlatilag az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják elkölteni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Brüsszelben és a nyugat-európai politikusok körében elfogadott irányvonal lett a hosszú távra történő háborús berendezkedés, erről szól az a hétéves költségvetési előterjesztés is, az "Ukrajna-költségvetés", amely szerint a következő években Ukrajnában "égetnék el" az európai polgárok pénzét.
- hívta fel a figyelmet a tárcavezető.
- fogalmazott.
Kitért arra:
az európai gazdaság óriási bajban van, mert drámai mértékben csökken az európai versenyképesség, ma az európai vállalatok háromszor-négyszer többet fizetnek az energiáért, mint a kínai vagy az amerikai vetélytársaik.
- hangoztatta Szijjártó Péter.
Közölte, hogy
Magyarország ehhez nem adja az egyetértését, a magyar emberek pénzét nem küldhetik Ukrajnába és a magyar kormány nem engedi, hogy a magyar emberek még magasabb árat fizessenek az ukrajnai háborúért.
A koppenhágai csúcsra utalva a miniszter azt mondta:
nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében.
- tette hozzá.
- mondta Szijjártó Péter.
Rámutatott:
Magyarországon olyan politikai stabilitás van már másfél évtizede, amely lehetővé teszi a kormány számára azt a szuverén politikát, amelynek mozgatórugója a nemzeti érdek, és amelyet kívülről támadni ugyan lehet, de befolyásolni nem.
Az országos aláírásgyűjtésre vonatkozó kérdésre a tárcavezető elmondta, hogy annak előkészítése folyamatosan zajlik. Hozzátette:
amikor nagy a külső nyomás, akkor a magyar emberek véleményének megerősítésére van szükség annak érdekében, hogy az elementáris nyomás ellenére ezeket az ügyeket sikerrel tudja képviselni a kormány Brüsszelben.
Az uniós egyhangú döntések intézményét megváltoztatni próbáló törekvésekkel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, ez világosan mutatja az európai képmutatást demokrácia ügyben, mert miközben a magyarokat állandóan a demokrácia állapotának vélt helyzete miatt támadják, "a nagy európai demokraták" éppen az egyik legrégebbi európai szabályt próbálják áthágni. A csehországi választást értékelve a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: Andrej Babiš fölényes győzelmével egy újabb patrióta miniszterelnök kerül hivatalba.
- hangsúlyozta.
A közös európai hitelfelvétel ügyében Szijjártó Péter kiemelte,
Brüsszelben próbálnak egy újabb központosítási folyamatot végrehajtani, Magyarország azonban ebben a kérdésben a szuverenista és a nemzeti érdeket követő kormányként egy erős, a közös érdekeket a középpontban tartó országok integrációjaként képzeli el az Európai Uniót a föderalista szuperállam lehetőségével szemben.
- mutatott rá.
Hozzátette: a központosítási tervek annak a háborús stratégiának a részei, amellyel Brüsszel és a nyugat-európai politikai vezetők egy jelentős része az európai emberek pénzét, biztonságát és Európa békéjét kockáztatja.