Szijjártó Péter: Az EU-nak be kell fejeznie a Nyugat-Balkán fenyegetését és zsarolását - VIDEÓVAL
A nyugat-balkáni integrációs politika sikerre viteléhez az Európai Uniónak be kell fejeznie a térség országainak fenyegetését és zsarolását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában, ahova az eredetileg tervezett Szarajevó helyett érkezett, miután ott a köd miatt nem tudtak leszállni.

A tárcavezető a Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Magyarország küszöbön álló EU-elnökségének egyik prioritása a nyugat-balkáni bővítési folyamat felgyorsítása lesz.
- vélekedett.
- tette hozzá.
Ehhez azonban szavai szerint égető szükség lenne arra, hogy az EU "végre a tisztelet hangján beszéljen" a térséggel.
- hangsúlyozta.
Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte, hogy
minden országnak jogában áll döntenie a saját jövőjéről, saját sorsáról, ezért a választási eredményeket tiszteletben kell tartani.
- mondta.
- mutatott rá.
- figyelmeztetett.
- fűzte hozzá.
A miniszter végezetül arra is kitért, hogy
Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében tovább folytatja a boszniai Szerb Köztársaság mezőgazdasági vállalkozásai számára kiírt támogatási programot.
Aláhúzta: ennek minden gazda és minden mezőgazdasági vállalkozás a haszonélvezője a boszniai Szerb Köztársaságban, illetve a magyar gazdaság is nyer ezzel, mivel az érintett cégek kizárólag magyarországi gyártású eszközöket vásárolhatnak a megítélt pénzből.
Közlése szerint a program második fordulójában 1579 vállalkozás nyújtott be pályázatot, míg az eredeti keretösszeg 6,5 milliárd forint.
- tudatta.