Szijjártó Péter: A helyzet csak rosszabb lesz, ha az európaiak aláássák az ukrajnai béketervet
A helyzet csak rosszabb lehet, ha a háborúpárti európai vezetők aláássák az ukrajnai béketervet, ugyanis ebben az esetben még több ember fog meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás, illetve még súlyosabb lesz az eszkaláció veszélye - figyelmeztett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a rendezési terv hatalmas lehetőség arra, hogy a béke végre visszatérjen Közép-Európába, viszont látni kell, hogy Brüsszel és az európai vezetők nem érdekeltek ennek az elfogadásában.
- mondta.
Valamint úgy vélekedett, hogy "az egyetlen elfogadható magatartás az európai politikusoknak részéről az emberiesség és a józan ész szempontjait figyelembe véve az lenne, ha feltétel nélkül, teljes erejükkel támogatnák" az amerikai béketörekvéseit és ezt a 28 pontos tervet. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy
ennél jobb nem lesz, mert a helyzet minden egyes nappal romlik.
- sorolta.
- folytatta.
- tette hozzá.
A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy
mindenki, aki a békemegállapodás ellen dolgozik, az igazából Európa és Ukrajna ellen is dolgozik.
- összegzett.