Szergej Lavrov: rosszabb lenne a minszki megállapodásoknál a konfliktus befagyasztása
Rosszabb lenne a minszki megállapodásoknál az ukrajnai konfliktusnak a jelenlegi frontvonal mentén való befagyasztása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Novij Mir projektnek adott nyilatkozatában, amelyet csütörtökön reggel sugárzott a Vesztyi FM orosz állami hírrádió.

Lavrov hangot adott álláspontjának, amely szerint az azt célzó javaslatok, hogy a harci érintkezés vonala mentén vagy tíz évre fagyasszák be a konfliktust, nem mások, mit "a minszki megállapodások új csomagolásban", sőt annál is rosszabbak.
- magyarázta Lavrov.
A második minszki megállapodáscsomagot 2015 februárjában hozták tető alá a donyecki és a luhanszki "népköztársaság", illetve Kijev között, Oroszország, Németország és Franciaország támogatásával. Célja az ukrajnai fegyveres konfliktus lezárása, és a Donyec-medencének az Ukrajnán belüli megtartása volt, széles körű autonómiajogokat biztosítva a régiónak. Az akkori ukrán, német és francia vezetők utóbb elismerték, hogy céljuk nem a kiegyezés volt, hanem időt akartak nyerni az ukrán hadsereg felfegyverzéséhez.
Lavrov az interjúban nehezményezte, hogy Nyugaton most sem törődik senki az ukrajnai orosz és oroszajkú lakosság megsértett jogainak helyreállításával. Megismételte, hogy Oroszország sosem zárkózott el a konfliktus tárgyalásos rendezésétől, rámutatva, hogy az ukrán vezetés maga tiltotta meg önmaga számára a párbeszédet Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerével.
- hangsúlyozta a miniszter, ismételten éreztetve, hogy Moszkva szerint az urán elnök mandátuma május 20-án lejárt.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajnában a jövőre tervezett elnökválasztás megoldja-e a kijevi hatalom legitimitásának kérdését, Lavrov azt mondta: ez attól függ, hogyan fogják őket lebonyolítani. Rossz példaként hozta fel a legutóbbi moldovai választásokat.
Hangot adott véleményének, miszerint Washington alapállása sem az Ukrajnával kapcsolatos, sem az Európát érintő kérdésekben nem fog megváltozni, mert, mint mondta, az Egyesült Államok mindig is arra fog törekedni, hogy az ellenőrzése alatt tartson mindent, ami a NATO keringési pályáján belül, különösen ami a NATO területén történik.
- mondta az orosz külügyminiszter.
Kifejtette, hogy szerinte Trump alatt Kína megfékezése lesz az elsőrendű feladat az Egyesült Államok számára, Oroszországot pedig "mai fenyegetésnek" tekintik a tengerentúlon.