2023. március 29., 18:16

Szakszervezeti tüntetést tartottak a cseh kormány nyugdíjreformja ellen Prágában

A rendezők tájékoztatása szerint több ezer ember tüntetett szerdán Prágában a cseh kormány nyugdíjreformja ellen.

Francia mintára?
Fotó: irozhlas.cz

A Kovo szakszervezeti szövetség által szervezett rendezvényt a kormány székhelye előtt tartották meg. A kormány azonban éppen szerdán kihelyezett ülést tartott a morvasziléziai Jeseníkben.

Meghívtuk a kormány képviselőit is, hogy szólaljanak fel a gyűlésünkön, ők azonban megijedtek és megfutamodtak. Mi azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, mit gondolunk a nyugdíjreformról"

- jelentette ki Roman Ďurčo, a Kovo elnöke a tüntetés kezdetén.

Úgy néz ki, hogy a kormány fütyül a társadalmi párbeszédre"

- folytatta a szakszervezeti vezető. Élesen bírálta a kormányt azért is, hogy a nyugdíjreform terveit nem egyeztette a szakszervezetekkel.

Ez a kormány társadalomellenesen viselkedik, mi azért szólaltunk meg, mert követeljük a választási ígéretek betartását"

- mutatott rá Roman Ďurčo.

Több tüntető hangos bekiabálással, kereplőkkel, dobolással és sípolással kívánt nyomatékot adni elégedetlenségének.

A nyugdíjreform-tervezet egésze egyelőre nem ismeretes, Marian Jurečka munkaügyi és népjóléti miniszter a javaslat nyilvánosságra hozatalát és előterjesztését a parlament elé április második felére ígérte. Az eddig nyilvánosságra került részletek azonban - a nyugdíjkorhatár 68 évre emelése, valamint az idő előtti nyugdíj lehetőségének szűkítése bizonyos szakmákban - éles bírálatokat váltottak ki, s utcai tüntetésekhez vezettek. Marian Jurečka később tagadta, hogy 68 évre emelkedne a nyugdíjkorhatár, szerinte ebben a kérdésben még nincs döntés. Jelenleg a nyugdíjkorhatár 64 év.

A szakszervezeti tüntetésen beszédet mondott Andrej Babiš volt kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke is, aki élesen bírálta a Petr Fiala vezette kormány tevékenységét. Az ellenzéki politikust a helyszíni tudósítások szerint a tüntetők egy része kifütyülte, és beszédét bekiabálásokkal zavarták. Hasonló fogadtatásban részesült a többi ellenzéki párt vezetője is. A szakszervezetek szerint a politikusok jelenléte nem kívánatos, mivel árthatnak a szakszervezetek legitimitásának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.