Svédországban az őshonos lakosság 20 éven belül kisebbségé válik
Svédországban 20 éven belül a legtöbb nyugat-európai országban pedig még bőven a jelenlegi évszázad vége előtt kisebbséggé válik saját országában az ott őslakos etnikum a bevándorlásnak és annak következményeinek köszönhetően – közölte egy bevándorlási statisztikákra alapozó számításra hivatkozva több hírforrás, köztük a friatider.se svéd hírportál.
Az előrejelzést az elmúlt időszakra jellemző bevándorlási és demográfiai adatokat figyelembevéve számolta ki a Remigrációs Intézet (IFR) nevet viselő think-thank, amely a prognózishoz egy interaktív térképet is készített, amelyen a lakosság etnikai összetételének az egyes országokra vonatkozó várható alakulását lehet látni.
Hírforrások közlései szerint az IFR vonatkozó adatai több ország esetében is radikálisabb ütemű változást feltételeznek, mint a lakosságösszetételre vonatkozó hivatalos prognózisok, mivel szerintük utóbbiak túlzottan optimista sarokszámokból indulnak ki. Hírforrások szerint ennek több fő oka is van, egyrészt, hogy a hivatalos statisztikák nagy része nem veszi figyelembe, hogy az érintett országokban a lakosság milyen jelentős részét adják azoknak az idősebb generációk, amelyeknél azoknak folyamatos létszámfogyatkozására van kilátás.
A másik ilyen jelentős befolyásoló tényező, amely a hivatalos prognózisok készítésekor gyakorta nem vesznek figyelembe, az az, hogy azoknak az országoknak az esetében, ahol a lakosság etnikai összetétele már jelentős mértékben megváltozott a bevándorlók előnyére, ott az átlagosnál nagyobb mértékű kivándorlás figyelhető meg az őshonos lakosság részéről. A hírforrások szerint az eltérésekért felelős harmadik befolyásoló faktor, az, hogy több nyugat-európai országban az ilyen irányú statisztikák készítésénél eleve őshonosnak tudják be azokat a személyeket, akik ugyan bevándorló háttérrel rendelkeznek, de már harmadik generációsok, azaz mindkét szülőjük már az adott országban született.
A prognózisban 14 európai ország szerepel, közülük négy esetében az előrejelzés azzal számol, hogy ott már húsz éven belül kisebbségbe kerül az őshonos lakosság a bevándorló hátterű lakosággal szemben.
Az IFR modellezése szerint, amennyiben a jelenleg aktuális bevándorlási trendek nem változnak meg, akkor Európában elsőként a svájci őshonos lakosság válik kisebbséggé a saját országában, várhatóan már 2038-ig. Svájcot a sorban Belgium követi, ahol az őshonos lakosság várhatóan 2044-ig kerül kisebbségbe, majd 2045-ös dátummal a sorban következő Németország, amelyet Svédország követ, ahol 2046-ra feltételezik az etnikai fordulópontot. Az előrejelzés Dánia és Írország esetében vázolja fel a legkésőbbi évekre a jelzett demográfiai változások bekövetkeztét, utóbbi esetében 2077-ig.
A think-thank által a prognózis modellhez készített elemzés a lakosság összetételének változása tekintetében alternatív forgatókönyvvel is számol. Ez az alternatív forgatókönyv a jelenlegitől alapjaiban eltérő európai bevándorláspolitika érvényesítését feltételezi, illetve azzal is számol, hogy az érintett országok olyan remigrációs intézkedéseket vezetnének be, amelyek alapján az odaérkezett bevándorlóknak évente egy százalékát visszatelepítenék kiindulási országaikba. A modell készítői szerint ilyen változások mellett a prognózisban szereplő trendek üteme akár kilencven százalékkal is lassulhatna.