2026. február 1., 17:35

Svéd bevándorlási normák - az ISIS tagjai kaphatnak menekültstátuszt a keresztények nem

Svédországban az állami migrációs ügynökség belső irányelveinek kiszivárgott tartalma szerint a nemzetközileg széleskörűen terrorista szervezetnek nyilvánított Iszlám Állam (ISIS) tagjai menekültstátuszra lehetnek jogosultak, míg például ugyanebben a dokumentumban a helyi fegyveres erők által gyilkolt kisebbségek, köztük a keresztények irányába „nem indokolt” ilyen védelem – számolt be több hírforrás, köztük a friatider.se svéd hírportál is.

 

Svédország
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A svéd sajtó beszámolói szerint a helyi migrációs ügynökség az év elején kapta kézhez azokat az új belső irányelveit, amelyek alapján mostantól meg kell ítélniük azoknak a személyeknek a menekültstátusz iránti kérelmeit, akikről tudni lehet, hogy az ISIS tagjai, vagy azok voltak, esetleg kötődésekkel rendelkeznek a szervezet irányába. A munkadokumentum megállapítása szerint ezeknek a személyeknek „jogos félelmeik” lehetnek amiatt, hogy Szíriában üldöztetésnek lehetnek kitéve. Erre a hivatkozva az új irányelv megfogalmazói azt ajánlják, hogy az érintetteket alapos vizsgálatnak vessék alá annak megállapítása miatt, hogy mennyire igényelnek védelmet egyebek mellett a lehetséges „kirekesztettség” miatt.

A kiszivárgott új belső irányelv erős bírálatot váltott ki a svéd társadalom széleskörű rétegeiben számolt be a Göteborgs-Posten. A migrációs ügynökségnek egy a hírforrásnak név nélkül nyilatkozó tagja egyenesen sokkolónak nevezte az új dokumentum tartalmát, illetve azt, hogy az Iszlám Állam terrorszervezetet név szerint említik abban.

A dokumentumban foglaltak miatt kitört felháborodás a bevándoroltatás terén egyik vezető európai országnak számító Svédországban nem számít meglepetésnek, hiszen az egykoron a nyugalom és jólét jelképének számító skandináv ország, annak a bűnelkövetés megelőzéséért felelős állami hatóságának statisztikái szerint a kontinensen kívülről érkező bevándorlás miatt húsz év alatt Európa legbiztonságosabb országából a legveszélyesebbé vált. Ezt bizonyítja például az a statisztikai adat is, hogy jelenleg már a kontinens országai közül ott a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki utcai bandaháború áldozatául esik. Míg az EU-ban évente egymillió lakosra számítva átlagosan 28 személy válik ilyen jellegű támadás áldozatává, addig Svédországban ez a szám 42.

Az esettel foglalkozó svéd hírforrások közül több rámutatott arra is, miszerint az új irányelv úgymond nem svéd „találmány” hanem az EU menekültügyi ügynökségének, az EUAA-nak azon megállapításain alapszik, amely szerint azok a személyek, akik kötődésekkel rendelkeznek az ISIS-ra, komoly visszaélések célpontjai lehetnek a kurd erők részéről, valamint az átmeneti szíriai kormányzat részéről is. Az EUAA ennek kapcsán úgy vélekedik, hogy az Iszlám Állam szervezethez való kötődést „politikai nézetnek” lehet tekinteni és az, mint ilyen önmagában alapot adhat a menekültjogi státuszra történő jogosultságra.

 

Megosztás
Címkék