2021. február 24., 16:33

Súlyos gondban a Cseh Légitársaság

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől - ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője szerdai nyilatkozatában.

Fotó: Tasr/AP

A szóvivő arra a sajtóhírre reagált, miszerint a légitársaság a napokban jelezte a munkaügyi hivatalnak, hogy a közeljövőben további mintegy 430 alkalmazottjától fog megválni.

A CSA tavaly

nyár óta már 300 alkalmazottját menesztette a koronavírus-járvány következtében kialakult problémák miatt.

Megerősíthetem, hogy már megkaptuk a tömeges elbocsátásra irányuló újabb elképzelés tervezetét

 - mondta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapnak Tereza Löffelmanová, a légitársaság szakszervezeteinek egyik vezetője.

Az alkalmazottak még nem ismerik a cégvezetés elképzeléseit

- tette hozzá.

A CSA semmiképpen sem állította le működését, folytatódik a CSA megmentésére irányuló szerkezetátlalakítás

- jelentette ki Dufková.

Szerinte az újabb elbocsátás egyelőre csak terv, amely nem biztos, hogy teljes egészében meg fog valósulni. A társaság gépei a piaci helyzet alakulásától függően továbbra is repülnek, bár takarékos üzemmódban - j

egyezte meg.

A Cseh Légitársaság a Smartwings csoport tagja. A Smartwings február elején a kormányhoz fordult, és 1,1 milliárd koronás segítséget kért a CSA megmentésére.

 A közlekedési minisztérium közölte:

külön programot a légitársaság megmentésére nem tervez, a Smartwings, mint a CSA tulajdonosa, ugyanakkor jogosult támogatást kérni azokból a programokból, amelyeket a kormány már korábban meghirdetett a járvány által okozott gazdasági károk, veszteségek enyhítésére.

Frantisek Simáne, a Smartwings csoport tulajdonosa szerint a CSA tavalyi vesztesége mintegy másfél milliárd korona.

A cég esetleges csődje azokat a klienseket is érintheti, akik majdnem egymilliárd korona értékben repülőjegyeket vettek a CSA-tól, de eddig még nem használták fel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.