Súlyos bírságot kapott Marosvásárhely rasszista román polgármestere
Súlyos pénzbírságot kapott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere gyűlöletbeszéd miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácstól, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében. Dorin Florea vélhetően azért mondta ezt, mert a júniusban helyhatósági választások lesznek Romániában, és a polgármester így akarja növelni az eléggé megroppant népszerűségét.
A testület döntéséről Asztalos Csaba elnök elmondta:
Az MTI kérdésére válaszolva Asztalos elmondta, hogy Dorin Floreát korábban más ügyekért már elmarasztalta a testület, szintén a roma, illetve a magyar közösség jogainak megsértése miatt. A diszkriminációellenes tanács elnöke cáfolta a polgármesternek azt a korábbi állítását, miszerint a bíróságon valamennyi eljárást megnyert volna a diszkriminációellenes tanács ellen.
Rámutatott:
Hozzátette: várhatóan ez az ügy is bíróságra kerül, nagyon valószínű ugyanis, hogy a polgármester megtámadja a szerdai elmarasztaló döntést.
A diszkriminációellenes tanács hivatalból indított eljárást a rasszista román polgármester ellen, miután ő azzal vádolta a romákat, hogy a szociális segélyek megszerzése érdekében felelőtlenül vállalnak sok gyereket, nevelésükről azonban nem gondoskodnak.
Ezzel nyilvánvalóan a roma közösség tagjaira célzott.
Dorin Florea vélhetően azért mondta ezt, mert a júniusban helyhatósági választások lesznek Romániában, és a polgármester így akarja növelni az eléggé megroppant népszerűségét.