Spanyolországban nőtt a napközbeni részvételi arány a négy évvel ezelőttihez képest
A szavazásra jogosultak 40,4 százaléka, több mint 14 millióan adták le voksaikat az előrehozott parlamenti választásokon délután 14 óráig - ismertette az első, napközbeni részvételi adatokat Francesc Vallés kommunikációs államtitkár vasárnap Madridban.

A tájékoztatás szerint a részvételi arány eddig meghaladta a négy évvel ezelőttit, amikor is a választók 37,9 százaléka szavazott kora délutánig az új alsóház (kongresszus) és felsőház (szenátus) összetételéről.
- jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára, aki a pártvezetők közül elsőként adta le szavazatát.
A másodikként voksoló Santiago Abascal, a VOX párt elnöke is tömeges részvételre buzdított a sajtónak nyilatkozva és reményét fejezte ki, hogy "a szavazás eredménye lehetővé teszi, hogy Spanyolországban irányváltás történjen". "Minden eredmény, amelyet a VOX elér e körülmények között, hősies eredmény lesz" - mondta, megjegyezve, hogy pártjának ellenszélben kellett kampányolnia, és sajnálatosnak nevezte a média és a többi politikus befolyásolási kísérleteit, a párt diskurzusának "kiforgatását" és "démonizálását".
Alberto Núñez Feijóo, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Népárt (PP) elnöke szavazata leadása után tett nyilatkozatában elmondta: bízik abban, hogy
este, amikor már kezdenek világossá válni az eredmények, Spanyolország új korszakot nyithat.
- fogalmazott.
Yolanda Díaz, az újonnan alakult, több baloldali pártot tömörítő Sumar párt elnöke emlékeztetett arra, hogy Spanyolországban sok éven át nem lehetett választani.
- mondta.
A szavazóhelyiségek este nyolc óráig tartanak nyitva, kivéve a Kanári-szigeteket, ahol az időeltolódás miatt egy órával később fejeződik be a voksolás.
Az országban van olyan szavazóhelyiség, amelyet már be is zártak, miután 26 másodperc alatt adta le voksát a falu hét szavazója, akik közül hárman tagjai voltak a választási bizottságnak is. Villarroya település ezzel megdöntötte saját, a májusi helyhatósági választásokon felállított rekordját, amikor 29 másodperig tartott a szavazás.