Sortüzek és levágott fejek, avagy kinek állhatott érdekében lángba borítani Kazahsztánt?

Az illem úgy diktálja, hogy nyugati és orosz perspektívából is megvizsgáljuk a dolgokat, bár lássuk be, az utóbbi sokkal érdekesebb, mint az a túlegyszerűsített liberális narratíva, mely szerint a kazah nép felkelt elnyomói ellen, hogy az utcán vívja ki szabadságát. Állítjuk ezt úgy, hogy a kazah kormány egy a nyugati olvasathoz hasonlóan primitív egyszerűsítéssel rukkolt elő: Kazahsztánban a nacionalista szélsőségesek és külföldi terrorcsoportok akarnak rendszert váltani.

Lássuk az alapokat! Az LPG árának emelkedése miatt kirobbant, eleinte békés, ráadásul lokális demonstrációk csütörtökre országos méretűvé duzzadtak. Kazahsztán legnagyobb városában, az egykori fővárosban, Almatiban minden felgyújtottak, megtámadtak és lehetőség szerint leromboltak, aminek bármi köze volt az időközben újjáalakított kormány, az egykori elnök, ma „Nemzet Vezető” Nurszultan Nazarbajev, vagy a tényleges elnöki hatalmat gyakorló Kaszim-Zsomart Tokajev politikájához. Szinte lehetetlen megjósolni, hová fajulhatnak az események, bár a rendcsinálás időközben kezdetét vette.

Előbb, nyilván Moszkva unszolására, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (KBSZSZ, Collective Security Treaty Organization – CSTO) örmény békefenntartói, később már orosz különleges erők is megjelentek Kazahsztánban. Hogy ez a beavatkozás jogos-e vagy sem, összhangban van-e a szervezet alapszerződésével vagy sem, a nemzetközi jog szakértőinek hatáskörébe tartozik, mindenesetre a kérés egy posztszovjet viszonyokhoz képest törvényesen megválasztott, legitim vezetőtől érkezett. A portálunknak nyilatkozó, térséget jól ismerő szakértő, Vigóczki Máté szerint egy kellően határozott és gyors fellépéssel valószínűleg gátat lehet szabni a tiltakozásoknak, néhány héten belül visszaállhat a nyugalom, ugyanis a zavargásoknak nincs egyértelmű vezetője, sőt vezérfonala sem azon kívül, hogy Nazarbajevnek mennie kell.

Pénteken reggel a kazah elnök azt nyilatkozta, mára „nagyjából” helyreállt az alkotmányos rend az egész országban.

Ha már a határozott fellépésnél tartunk, szintén pénteken érkezett a hír, hogy Tokajev tűzparancsot adott a katonaságnak és a rendőri erőknek, akik innentől „legálisan”, figyelmeztetés nélkül nyithatnak tüzet a tüntetőkre. A kazah elnök szerint nem keresnek tárgyalásos megoldást, ugyanis „bűnözőkkel és gyilkosokkal” nincs miről tárgyalniuk. Vigóczki egyébként cáfolta azt a teóriát is, mely szerint egy újabb színes forradalom lenne kialakulóban Közép-Ázsiában. „Nem kell ahhoz külföldi beavatkozás, hogy a semmiből a duplájára emelkedő üzemanyagárak miatt tömegek vonuljanak utcára.” – jelentette ki a ma7.sk-nak adott interjújában.

Egyelőre tehát csak találgatni lehet, minek vagy kinek, kiknek „köszönhetően” fajultak idáig a dolgok, hiszen a január 2-án kezdődött demonstrációkra reagálva Tokajev elnök két nap után visszaállította az LPG-re vonatkozó hatósági árszabályozást (egyes nyugati sajtóhírekkel ellentétben, a kormány nem emelt árat, pusztán megszüntette az árszabályozást), lemondtatta, majd újjáalakította a kormányt (igaz, nagyjából ugyanazokkal a szereplőkkel), ráadásul Nazarbajevet és bizalmasait is kitessékelte a hatalmat de facto gyakorló Biztonsági Tanácsból (Nazarbajev azóta állítólag angolosan távozott az országból).

Minden jel arra mutat, hogy a tüntetések formájában egy régóta lappangó, mélyen izzó elégedetlenség tört a felszínre, mely sokkal inkább köszönhető a kazah vezetés hibáinak és reformképtelenségének, illetve a COVID okozta gazdasági hanyatlásnak, mintsem akár orosz, akár nyugati beavatkozásnak. Ennek ellenére mindkét elméletnek megvannak a maga hívei.

Az utóbbi teória szögegyszerű. A Nyugat Ukrajna és Grúzia után most az orosz hátországban, egy gazdaságilag és stratégiailag is rendkívül fontos államot akar kiszakítani az orosz érdekszférából. Kazahsztán nem csak méretes kőolaj-, és földgáz-lelőhelyei miatt jelentős (még az USA-nak is - a Chevron olajóriás ugyanis igen aktív errefelé), kevésbé ismert tény, de a bolygó uránkitermelésének 35-40%-a is innen érkezik (ez pedig elsősorban a franciáknak számít sokat), így a nyugati országoknak sem állhat érdekükben lángba borítani Kazahsztánt – még úgy sem, hogy a közép-ázsiai zavargások esetleg gyengíthetik Moszkva pozícióit a januári orosz-amerikai, orosz-NATO egyeztetéseken. Hallani persze furcsa pletykákat arról, hogy a fehéroroszoknál is akciózó figurák jelentek meg a kazah utcákon (a Fehéroroszországból kitiltott, ellenzéki NEXTA-média például intenzíven tudósít a kazah zavargásokról, de miért ne tenné?!), ezeket egyelőre képtelenség megerősíteni.

A konfliktust tehát minden jel szerint nem ürgebőrbe varrt nyugati ügynökök robbantották ki, más kérdés, megpróbálnak-e rátelepülni, illetve sikerrel járhatnak-e egy olyan országban, amelyre az orosz és minden bizonnyal a kínai elhárítás is különösen nagy hangsúlyt fektet.

Sokkal érdekesebb, bár legalább annyi oldalról támadható, olvasata az eseményeknek, hogy az oroszok a zavargások kirobbantásával szerették volna jobban magukhoz láncolni a Nyugat felé kacsingató Tokajev-rezsimet, például azzal, hogy orosz „békefenntartókat” állomásoztatnak az országban. Ezt a kényelmes magyarázatot azonban árnyalja, hogy Oroszország számára Kazahsztán nem csak gazdasági, de védelmi szempontból is rendkívül fontos, amellett, hogy 3,5 millió orosz él az országban. Egyrészt van egy 7000 kilométer hosszú, jobbára füves síkságok alkotta közös határuk, másrészt itt van az orosz űrképesség kulcsbázisa, Bajkonur (az Oroszországban található Vosztocsnij jelenleg nem alkalmas személyzettel ellátott űrhajó indítására), harmadrészt pedig, s talán ez a legfontosabb, Kazahsztán területén fekszik az egyetlen olyan katonai bázis, Szari-Sagan mellett, ahol az oroszok ballisztikus rakéta-elhárító rendszereket tesztelhetnek. Moszkvának tehát már csak ezek miatt is közbe kellett lépnie, függetlenül attól, hogy maguktól vagy Tokajev hívására küldtek csapatokat Kazahsztánba (a hírek szerint az utóbbi). Zavargásokat kirobbantani és a kazah stratégiai képességeket kockára tenni azért, hogy Tokajevet megrendszabályozzák, minimum furcsa, de inkább ostoba lépés lenne Putyinék részéről, különösen a januári orosz-amerikai, orosz-NATO egyeztetések előtt.

S hogy a bevezetőben feltett kérdést se hagyjuk válasz nélkül: a dolgok jelenlegi állása alapján egyetlen globális játékosnak sem áll érdekében egy káoszba fulladó Kazahsztán, aztán, hogy a végén melyik szélvető lesz kénytelen majd vihart aratni, az már más lapra tartozik.