Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő: Aki azt mondja, Oroszország Ukrajna után Európára támad, az a NATO létjogosultságát kérdőjelezi meg

Eredeti tervem az volt ezzel a beszélgetéssel, hogy átvegyük az ukrán déli offenzíva aktuális állását és tanulságait, ehhez képest napok óta alig érkeznek hírek a déli frontról.

Ez is igen sokatmondó!

Mire gondol?

A csendnek szerintem komoly jelentősége van. Nyilván szűrt információk jutnak el hozzánk, de ha nagyon-nagy sikereket értek el volna az ukránok, arról biztosan tudnánk. Az, hogy csend van, azt jelenti, nem úgy haladnak a dolgok, ahogy tervezték.

Hogy mennyire nem, azt innen nyilván nehéz megállapítani, nem látunk teljesen tisztán.

Az első néhány napban azért ukrán előrehaladásról szóltak a hírek.

Már a hadviselés hajnalán megjelent a  senki földje, a két fél között húzódó, igazából senki által nem birtokolt terület. Az első napokban ezt a senkit földjét sikerült megszerezniük az ukránoknak. Az igazi eredmény az lett volna, ha több helyen sikerül áttörniük a frontot és utána az ellenséges védelem mélységében területeket foglalnak el. Ez a jelek szerint nem történt meg.

Miért?

Jó kérdés! Elméletileg az ukránok rendelkeznek olyan mértékű élőerővel és technikával, amely elég lett volna egy ilyen hadműveleti áttöréshez.

Eggyel alacsonyabb szintű, harcászati sikereik voltak, nem is kevés, igazán komoly, hadműveleti sikerük eddig viszont nem nagyon.

Az, hogy Szuhoj Sztavkánál sikerült áttörniük az orosz vonalakat, az kétségtelenül hadműveleti siker. Egyedül itt sikerült behatolni az orosz vonalak mögé.

Az előbb nem ezt emlegette „igazi sikerként”? Ezek szerint mégis megtörtént.

Igen, de azért fogalmaztam meg így, mert ez a megnyitott folyosó időközben zsákutca lett, nem vezet sehová. Szaknyelven ezt tűzzsáknak hívják, az orosz tüzérség simán belövi a teljes elfoglalt területet. Érdemes lesz figyelni, mi lesz ennek a folyosónak a sorsa.

Időközben északkeleten, Harkiv környékén szintén elindult egy ukrán ellentámadás. Beszéljünk kicsit erről is!

Nagyon érdekes húzás volt ez az ukránok részéről. A klasszikus katonai logika azt diktálná, hogy egy helyen összpontosítsák erőiket, amiket utána lépcsőzetesen bevetve, kiharcolják a kitűzött célt, teszem azt Herszon bevételét. Délen még az áttörés sem történt meg, ehhez képest északkeleten indul egy újabb offenzíva. Furcsa! Kicsit mintha felcserélték volna a sorrendet. A lekötő támadás, ez Harkiv, általában az előtt indul, hogy a fő offenzíva, ez meg Herszon, megindulna. Csomó jel utal arra, hogy az ukrán vezetés felülbírálhatta a katonai elképzelést.

Az ukránok főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij remek katona hírében áll, ebbe beletartozik az is, hogy befogja a száját, ha a főnöke, a politikus utasítja. Szerintem ez történt most is.

A politika érzékeli, hogy fogy az idő, fogynak a támogatók, valamit fel kell mutatni Nyugat felé. Erről szól a herszoni offenzíva.

Harkov és Herszon relációjánál maradva legalább a főcsapás és a lekötő támadás célpontját helyesen választották meg?

Az előbbivel az az alapvető probléma, hogy nincs messze az orosz határ. Ha ki is szorítják az oroszokat onnan, akkor már az orosz határon vannak. Annak viszont beláthatatlan következményei lehetnek, ha az ukrán hadsereg átlépne orosz területre. Az onnantól egy másik háború, amelyet az ukránok sem mernének vállalni. Vegyük észre, a fő hadszintéren, a Donbászban, szinte teljes a csend. Herszon persze szimbolikus jelentőségű város is…

Az első ukrán nagyváros, ami orosz kézre került, ráadásul állandósultak a pletykák arról, hogy kollaboránsok miatt sikerült ilyen jól az orosz déli offenzíva.

Nem is pletyka ez már talán, de pontosan! Ukrajna az elmúlt hónapokban nehéz helyzetbe manőverezte magát azzal, hogy folyton győzelmet kommunikált. Mind többet hallani, hogy oké, az ukránok nagyon keményen harcolnak, de egyre többet vonulnak vissza. Ha mindeközben a kijevi kormány és a nyugati szakértők is azt kommunikálják, az ukránok nyerni fognak, akkor hol maradnak a sikerek?!

Azt gondolom, az ukránok tulajdonképpen kénytelenek voltak megindítani ezt az ellentámadást, de nem akkor és nem úgy sikerült, ahogy az stratégiailag indokolt lett volna.

Miközben a nyugati sajtó azon élcelődik, hogy Oroszország Észak-Koreától vásárolt tüzérségi lövedékeket, jegyzem meg, ez valami barter része valószínűleg, az ukrán készletek egyértelműen kimerülőben vannak. Az új típusú fegyverekből kevés van, hiába jön több százezer amerikai tüzérségi lövedék, a szállítmányok egy részét az oroszok útközben megsemmisítik, egy részét kilövik az ukránok, egy része kézen-közön eltűnik.

A százezres szám óriási, de helyezzük ezt perspektívába!  Olvassuk ezeket az elképesztő számokat, de nem tudjuk, mit jelentenek a gyakorlatban. Százezer lövedék sok?

Értem, mire céloz. Megbízható források alapján nagyjából biztonsággal állíthatjuk, hogy nyolc-tízszeres orosz tüzérségi fölény van. Azt is tudjuk, hogy az oroszok 60-70 ezer lövedéket lőnek ki egy nap, könnyű kiszámolni, akkor az ukránok ezres nagyságrendekkel dolgoznak. Hogy ne aprózzuk szét, maradjunk a 152 mm-es lövegnél, annak a tűzgyorsasága egy rátermett személyzettel nagyjából 3 lövés/perc. Óránként mondjuk 100-150 lövést lehet leadni egy óra alatt, mert időnként tisztítani kell, irányozni, hasonlók. Huszonnégy órán keresztül sem lőhet az ágyú, azt mozgatni kell, mert belövi az ellenség, tehát, ha napi 2-300 lövedéket sikerül kilőni vele, az már egy jó arány. Tíz ágyú tehát egy nap felemészt kétezer lövedéket, de tíz, sőt, húsz vagy harminc ilyen ágyú is elenyésző mennyiség egy frontvonal viszonylatában. Egy tüzérüteg körülbelül öt ágyú, minden dandárra, nagyjából ötezer katonára jut  egy három ütegből álló zászlóalj, Ukrajnának lehet durván ötven dandárja. Hangsúlyozom, ezek közelítő adatok, de arra jók, hogy perspektívába helyezzük ezeket a számokat.

Térjünk vissza még a „nagy képhez”! Mit hozhatnak a következő hónapok Ukrajnában?

Amíg október végén, november elején el nem indul a hagyományos őszi esőzés és sártengeré nem változik az ország, addig folytatódhatnak a harcok. Amint elkezdődik a raszputyica, úgy egy hónapra valószínűleg megáll az élet.

Az oroszok tavasszal épp ott követték el az egyik nagy hibájukat, hogy az olvadás idejére időzítették az offenzívát, olyan sár volt, hogy a harckocsik is elakadtak. Nem véletlen, hogy májusban, amikor már normálisan lehetett mozogni, meg is indult a második komolyabb támadás. Személyes és kockázatos véleményem, de vállalom, az ukrán fél a tél beállta előtt vagy katonailag vagy gazdaságilag, de megroppan. Nem beszélnek róla, de Ukrajna államcsődbe ment. Európában nőtt az ellenállás a háború ellen, egyre többen látják be, milyen ostoba érvelés azzal jönni, hogy Ukrajna után Oroszország majd rátámad Európára. Aki ilyesmiket állít, az a NATO létjogosultságát kérdőjelezi meg. Félreértés ne essék, nem arról van szó, a tagállamoknak ne kellene fejleszteniük a hadsereget, hogyne kéne. Letolt gatyával néztük végig az elmúlt harminc évet.

Mire alapozza Ukrajna összeomlását?

Egyrészt óriási veszteségeket szenvedett a haderő. Közvetlen bizonyítékból kevés van, de nézzük meg a herszoni ellentámadásban fogságba ejtett ukránokról készült felvételeket, ezek középkorú vagy nagyon fiatal emberek. A nép persze bírja még. Ukrajna számára ez a háború egy nemzetformáló esemény. A lakosság nem úgy tűnik, mintha megtörne a tél előtt. Az ukrán hátországban, már, ha nem csapódik be oda egy orosz lövedék, nem érezni, hogy dúl a háború. Áruhiány és szegénység van, persze, de ez volt a kilencvenes években is.

Azonban, ha, nincs fűtés, villany, élelmiszer, esetleg összeomlik a közigazgatás már egészen más helyzetről beszélünk, de ez inkább december vagy január kérdése.

Mi a helyzet a hadsereggel?

Nézze, az ukrán vezérkar bebizonyította, hogy érti a dolgát. Nyilván hosszabb távra tervez előre, pontosan tudják, mit bírnak, mit nem. Most azonban az utolsó tartalékaikat vetik be, lásd herszoni felvételek. Egyre többet hallani, hogy a németek és az amerikaiak már az átadható készletek végére jutottak, a fegyverszállítmányok előbb-utóbb elapadnak. Ezzel együtt nem lehet szó nélkül elmenni az ukrán hadsereg erőfeszítései mellett, le a kalappal előttük, messze erejükön felül teljesítenek. De előbb-utóbb be fogják látni, hogy az életben maradást már csak a fegyverletétel biztosíthatja, az, hogy hazamennek, gyereket nemzenek, megtartják az ukrán népet. Olvastam egy érdekes kutatásról, a Világosnál magát megadó nagyjából harmincezer magyar katonának ma 800 ezer utódja él Magyarországon. Pedig közben volt két világháború, volt Trianon. Az ukrán nemzet saját túlélését teszi kockára azzal, ha a biztossá vált katonai vereség után is fenntartja a harcot, azt gondolom, ezzel a hadsereg vezetése is tisztában van. Ha úgy látják, a helyzet nem tartható tovább, szerintem megteszik ezt a lépést, más kérdés, a politikai vezetés erre miként reagál.