2024. október 14., 10:05

Sok lúd disznót győz

Megszokott történet: lezajlik a parlamenti választás, megszámlálják a szavazatokat, hamar kiderül, ki nyerte el a legtöbb választó bizalmát, melyik párt képviselőit szeretnék a választók a kormánykeréknél látni. Ám alig jelennek meg az exitpol első eredményei, a csürhe máris vonul az utcára, és tiltakozik. A népakarat ellen.

 

FPÖ - osztrák választások

A legújabb példát a „sógorok” szolgáltatták. A szomszédos Ausztriában az 1947-ben alapított Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) fennállása óta a legnagyobb sikerét sikerült elérnie: három százalékot verve az Osztrák Néppártra (ÖVP), megnyerte a parlamenti választást. Az első sajtóhírek már lázítottak: fasiszták nyertek, el kell őket szigetelni!

Csak két jellemző cím a magyar balliberális sajtóból: „A szélsőjobboldali-populista Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat”, „Választott Ausztria: nyert a szélsőjobb”. Természetesen a szlovák sajtó zöme is kritikátlanul veszi át a megbélyegző jelzőt, beleértve a felvidéki magyar napilapot is, amely mindenkit túllihegve hozta a liberálbolsevik kötelezőt. „Náci múltú párt nyerte az osztrák választásokat” – zengte az Új Szó, mit sem törődve a felvidéki magyarok ízlésével.

 

„Nácik kifelé!”

De ezen már meg sem lepődünk. Aki nem liberális, zöld, szocialista vagy kommunista, annak a szélsőjobb, a populista, jobb esetben a radikális, rosszabb esetben a fasiszta jelző jut. Semmi új a nap alatt. A bécsi utca embere pedig ilyen táblákat lóbált (amiket nyilván előre legyártottak, felkészülve minden eshetőségre): „Ne engedjük, hogy a nácik uralkodjanak!” „Nácik kifelé!” „Kickl egy náci!” A hírekből az is kiderült, hogy a néhány száz símaszkos, agresszív tüntető a szélsőbaloldalról verbuválódott, és csak a rendőrség fellépésének volt köszönhető, hogy az agresszív banda nem rohamozta meg a Szabadságpárt székházát.

Nem volt ez másképp Szlovákiában sem. Alig állt fel az új kormány, már indult a hergelés és a számonkérés – többek közt azokért a mulasztásokért, amelyekben vastagon benne volt az előző garnitúra. Ha pedig az új kormány átalakításba és rendteremtésbe kezd, rögtön beindul a sakálvokál, hogy bontják a demokráciát.

És jönnek az újságcikkek, dörgedelmes Fb-posztok. A minap például azért, mert a dolgát végző, a rendet szolgáló rendőrség volt olyan pofátlan, hogy razziát mert tartani egy pozsonyi drogfészekben, amely a liberálisokhoz köthető. Majd következnek a brüsszeli „jelentések”, fenyegetések, büntetések, pénzelvonások, politikailag motivált bírósági döntések.

 

A jobboldal mint „szélsőség”

De már azt is megszokhattuk, hogy többnyire a liberálbolsevik baloldal hergeli a táborát. Mintha a génjeikbe lenne kódolva a felforgatás, pedig „csak” szolgálnak. És nem feltétlenül a hazájukat. Ők rohannak azonnal tüntetni, nácizni, kitiltást, betiltást, letiltást követelni.

A patrióta jobboldal akár nyer, akár veszít, általában tiszteletben tartja a választók akaratát. A baloldal nem ilyen szégyenlős: ha nem tud tisztességes versenyben győzni, igyekszik besározni az ellenfelét.

Ám egy dolog a tüntetés, a vesztesek frusztráltsága, és megint más a kormányalakítás, a választások eredményének tiszteletben tartása vagy semmibe vétele. Európa-szerte épületes példáit látjuk annak, hogyan fognak össze a vesztesek, és gyűrik maguk alá, próbálják a perifériára tolni azokat a pártokat, amelyek a legtöbb választó akaratát próbálnák megvalósítani egy-egy országban. Ahogyan a kiábrándult polgárok igényei szerint kezdenek megerősödni és egyre nagyobb teret hódítani Európában a hagyománytisztelő, konzervatív, nemzeti erők, egyre inkább eluralkodott a „mindenki egy ellen” politikai gyakorlata. Az egykori „néppártok” már rég nem a nép pártján állnak, és képesek akár a legócskább szélsőséggel is összebútorozni, hogy kiszorítsák a hatalomból a szuverenista, bevándorlás-, gender- és háborúellenes, a normalitást képviselő pártokat.

Ez történt Spanyolországban, a németországi tartományi választásokon, ez játszódott le Franciaországban, és próbálták ugyanezt a forgatókönyvet érvényesíteni például Hollandiában is. A németalföldi országban végül féléves tilitoli után csak felállt az új, sokszínű kormány, ám a győztes párt vezetője, Geert Wilders nem lehetett kormányfő. Ez volt a többiek elvárása, de ő maga sem akart a kormányalakítás kerékkötője lenni. A margóra jegyezzük meg, hogy a pártvezető bevándorlásellenes nézeteiért évek óta fokozott védelem alatt áll a sorozatos fenyegetések miatt.

 

A „szenvedő” franciák nyomorúsága

Bár a francia nemzetgyűlési választások első körének egyértelmű győztese a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) volt, Gabriel Attal akkori miniszterelnök a választások után felszólította a franciákat, akadályozzák meg, hogy abszolút többséghez jusson. „Erkölcsi kötelességünk, hogy mindent megtegyünk a legrosszabb megakadályozása érdekében” – hangoztatta Attal, aki szerint Le Penék terve „semmivé tenné értékeinket, jelentősen meggyengítené országunkat, és tovább növelné szenvedő polgártársaink nyomorúságát.”

A felhívás hatott, a második fordulóban a Macront támogató centrista-liberális Ensemble! (Együtt) pártszövetség megmutyizta a választást. A szélsőbaloldaltól a kommunistákon át a zöldeken keresztül a szocdemekig mindent összesöprő Új Népfront és Macronék jelöltjei 221 helyen léptek vissza egymás javára. És lőn a győztes veresége. De még ezzel sem érték be, újabban bírósági pert akasztottak Le Pen nyakába egy régi ügy miatt, amivel szeretnék megakadályozni 2026-os indulását az elnökválasztáson.

 

A demokrácia megcsúfolása

Természetesen bárki mondhatná, így működik a demokrácia. Csak úgy lehet kormányozni egy országot, ha megvan hozzá a többség, magyarán, ha koalícióképes pártok fognak össze, és együtt „húzzák a szekeret”. Az azonban nem egészen normális, hogy jobbközépnek számító néppárt fog össze kommunistákkal, liberálisokkal, zöldekkel, szinte mindenkivel, csak azért, hogy hidegre tegyék a valódi győztest. Azt, aki szuverenista, nemzeti, keresztény értékeket képvisel.

Az európai néppártok többsége rég behódolt a liberálbolsevik gőzhengernek, így hiába próbálják elhitetni az emberekkel, hogy egyedül ők képesek biztosítani a stabilitást, és ők képviselik a régi demokratikus értékeket. Ezt már senki sem hiszi el nekik, hiszen látjuk, milyen elvtelen alkukra képesek. Legkirívóbb példája ennek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), amelyet Angela Merkel kancellárnak a feltétlen befogadás erőltetésével sikerült hiteltelenné tennie.

 

„A poszt-Habsburg-ív”

A (természetesen nem létező) háttérhatalom így is be van kissé gazolva, és kongatja a harangokat. Sommás cikk jelent meg a napokban a The Times hasábjain, amelynek már a címe is sokatmondó: Menekültellenes düh hömpölyög végig a Duna mentén. (Hömpölyögni ugyan hömpölygött, de nem a düh, hanem az öreg folyam megáradt vize. Persze a liberálbolsevik megmondókat ez kevéssé érdekli. Ők nem az emberek életéért, békéjéért és javaiért aggódnak, hanem a gazdi zsebéért, ami az övék is.)

Idézet a cikk elejéről: „Az Osztrák Szabadságpárt sikere azt mutatja a közép-európai populistáknak, hogy a szélsőjobb képes arra, amire képtelennek vélték: tud választást nyerni. A szélsőségesek máris úgy hetvenkednek, mintha természetes szövetségesük, Donald Trump beköltözött volna a Fehér Házba. Ausztriában pedig a durva lelkű demagógok, akik korábban barbárokként álltak a kapuk előtt, úgy viselkednek, mintha már bevették volna a fellegvárat.

Az FPÖ számára az ellenséges birodalom központja Brüsszel, a bécsi politikai elit pedig korrupt és kiszolgálja az EU-t. A poszt-Habsburg-ív magában foglalja Szlovákiát, élén a bujtogató Robert Ficóval, a cseheket, ahol valószínűleg jövőre visszatér Andrej Babiš, az orbáni Magyarországot, amelyet csodálnak a szomszédjai, valamint tovább, lefelé a Dunán Szerbiát és a tekintélyuralmi Aleksandar Vučićot.”

És így tovább. Bombasztikus blabla, tipikus liberálbolsevik stílusban általánosítva, dobálva a megbélyegző jelzőket. Bár ez még semmi ahhoz képest, ahogyan az új magyar messiás egyik jobbkeze verbuválja a verőlegényeket. Ha nem vigyázunk, visszatér a bolsevik tempó, a Kun Bélák és a Szamuelyk korszaka.

Az írás megjelent a Magyar7 2024/41. számában.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.