2023. április 21., 08:06

Senki nem vitathatja el Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt

Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak nincs joga elvitatni Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt, és Phenjant nem köti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) egyetlen pontja sem - szögezte le pénteken az észak-koreai külügyminiszter.

Fotó: TASR

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által nyilvánosságra hozott közleményében Cso Szon Hui aláhúzta: Észak-Korea nukleáris nagyhatalom, "még akkor is, ha Washington ezer évig sem ismeri el annak", valamint azzal fenyegetőzött, hogy Phenjan "súlyos választ ad" a G7-ek bármilyen lépésére, "amely megsérti az ország szuverenitását és alapvető érdekeit".

Nem Észak-Koreának, hanem az Egyesült Államoknak kell megváltoznia"

- jelentette ki, hozzátéve azt is, hogy az Egyesült Államoknak tudnia kell, akkor van biztonságban, ha teljes mértékben felhagy a Phenjan elleni barátságtalan politikájával.

Cso Szon Hui elítélte a hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminisztereinek keddi közleményét, melyben a tárcavezetők bírálják Phenjan ballisztikus rakétaprogramját. "A G7-nek nincs sem felhatalmazása, sem képesítése arra, hogy beleszóljon, Észak-Korea miként gyakorolja szuverenitását" - áll a közleményben.

Az észak-koreai vezetés tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a kommunista ország immár nukleáris nagyhatalom.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium eltúlzottnak nevezte Phenjan kijelentéseit nukleáris ügyekben, és arra figyelmeztette az észak-koreai vezetést, hogy a rakétafejlesztésekkel csak növeli elszigeteltségét. Észak-Korea 1985-ben csatlakozott a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez (NPT), 2003-ban azonban - "amerikai agresszióra" hivatkozva - kilépett belőle.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.