Saría vagy kereszténység?
Huzamosabb ideig Ausztriában, Németországban élt honfitársaink mondják hazatérésük után, hogy semmi pénzért nem mennének oda vissza. Az a Bécs, az a Berlin (hogy Brüsszelről, Párizsról ne is beszéljünk) már egészen más, mint a tíz-tizenöt évvel ezelőtti.
Miközben Nyugat-Európát ellepik a muzulmánok, és akörül dúl a politikai vita – pontosabban az Európai Unió úgy döntött –, hogy Európának be kell fogadnia válogatatlanul a migránsok tömegeit, viszonylag kevés szó esik a kontinens kulturális identitásának védelméről. A politika egyfajta csőlátással megáldva, valójában szemforgatóan hazudva azt állítja, hogy az emberi jogok parttalan érvényesülése feljebb való, mint maguk a nemzeti alkotmányok, a kulturális-politikai gyökereinknek, nemzeti létünknek a megőrzése.
Tavaly októberben került az amerikai Kongresszus elé a Preserving a Sharia-Free America Act (H. R. 5722) nevű törvény, magyarra fordítva: Törvény Amerika megőrzéséről a saría nélkül.
A törvény széleskörű vitát váltott ki, amely mély civilizációs feszültségről rántja le a leplet, s amely túlnő a bevándorláspolitika keretein. Nem csoda, hiszen nem csupán a határok védelméről, vízumpolitikáról, vagy adminisztratív hozzáállásról szól, sokkal inkább a jog mibenlétéről, a társadalmi erkölcsről és a közjóról. Arról, hogy az Egyesült Államok hű marad-e azokhoz az elvekhez, amelyek létrehozták: az alkotmányossághoz, a törvény előtti egyenlőséghez, a lelkiismereti szabadság elvéhez, ami a zsidó-keresztény hagyományokban gyökerezik.
A törvény célja megtiltani az országba lépést azok számára, akik a saría szerint élnek, és azt tartják a legfőbb törvénynek. Eszerint lehetőség nyílna azok kiutasítására, akikre ez bizonyítottan érvényes.
Chip Roy kongresszusi képviselő, a törvény előterjesztője szerint az Egyesült Államok komoly fenyegetés előtt áll, ami nemcsak a biztonságát, de magát az alkotmányos rendjét, mi több, a nyugati civilizációt fenyegeti. Szerinte a saría terjedése ideológiai támadást jelent az amerikai alkotmány, a szólás- és vallásszabadság, a nők jogainak tisztelete ellen. A szenátor figyelmeztet, ennek a politikai-vallási doktrínának a képviselői a menekültstátusz leple alatt egy párhuzamos jogrend kialakítását segítik, és alapjaiban forgatják fel az amerikai társadalmat.
Ami nálunk elképzelhetetlen lenne, Németországban napi gyakorlattá vált. Előbb megvádolnák, majd betiltanák azt a politikai pártot, amely lassan egyedül képviseli a polgárok érdekeit. És bevándorlásellenes. Először csak gyanúsnak, majd szélsőségesnek kiáltják ki. Aztán jöhet a többi jelző, a náci, a fasiszta meg a hasonlók. Természetesen az Alternative für Deutschland (közismert nevén AfD) pártról van szó.
Az AfD azonban nem adja fel. A minap jogi vitában aratott sikert a német Alkotmányvédelmi Hivatallal szemben, számolt be róla a Tagesschau. A kölni közigazgatási bíróság sürgősségi eljárásban úgy döntött, hogy a párt nem sorolható a „biztosan szélsőséges” kategóriába, így a minősítés nem maradhat érvényben.
2025 májusában a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) bejelentette, hogy az AfD szövetségi pártját a „gyanús eset” kategóriából a „biztosan szélsőséges törekvés” minősítésbe sorolja. Ez a lépés leegyszerűsítve azt jelentette volna, hogy a hatóság intenzívebben vizsgálhatja a pártot, és ehhez titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhat, például megfigyelést vagy beépített embereket.
A BfV tavalyi döntésének indoklása szerint a pártban „etnikai alapú nemzetfelfogás uralkodik”, és „bizonyos társadalmi csoportokat leértékel”. A hatóság különösen a migránsokat és a muszlimokat említette érintettként. A kölni közigazgatási bíróság azonban most arra a következtetésre jutott, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal bizonyítékai nem elegendőek a súlyosabb minősítés alátámasztására. A testület szerint ugyan „kellő bizonyosság” áll fenn arra, hogy az AfD-n belül léteznek a szabad, demokratikus renddel szembenálló törekvések, és egyes politikai követelések ellentétesek lehetnek az emberi méltóság garanciájával.
A bíróság példaként említette, hogy a párt a 2025-ös szövetségi választási programjában „fejkendőtilalmat sürgetett a közintézményekben, valamint a minaretek építésének és a müezzin hívásának betiltását”. Magyarán: hogy egy keresztény (gyökerű) országban ne ordibálhasson a müezzin, ahogyan az kezd napi gyakorlattá válni a „befogadó” országokban.
Ugyanakkor a döntés hangsúlyozza: ilyen egyedi követelésekből nem vonható le az egész pártra kiterjedő, alkotmányellenes alapirányultság. Ezek a bíróság szerint nem határozzák meg az AfD „összképét”. Külön kitért a testület a „remigráció” kifejezésre is, amelyet „nem egyértelmű fogalomként” jellemzett. A döntés szerint ebből nem következik konkrét, differenciálatlan kitoloncolási célkitűzés, és nem áll fenn kellő bizonyosság arra sem, hogy a párt a migrációs hátterű német állampolgároknak jogilag alacsonyabb rendű státuszt kívánna biztosítani.
A „biztosan nem szélsőséges” még nem jelenti azt, hogy nem „gyanús”. Mint minden, ami hazafias, és a nemzet érdekeit képviseli. A mai Németországban ha túlságosan szereted a hazádat, eljárás indul ellened.
Erről is beszélt nemrég Marco Rubio amerikai külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai konferencián, míg korábban J. D. Vance, az USA alelnöke nála is nyíltabban dörgölte Európa orra alá, hogy elnyomja a szólásszabadságot, és öngyilkosságot követ el a nyakló nélküli bevándoroltatással. Nyugat-Európát nem Oroszország veszélyezteti, hanem saját maga, mondta az amerikai alelnök, amire Brüsszelben idegesen kapták fel a fejüket, és (nem nyíltan ugyan, mert ahhoz gyávák) elkezdték támadni a Trump-adminisztrációt.
A német példa nem egyedülálló Nyugat-Európában, hiszen tavaly például Marin Le Pent ítélte el a francia bíróság olyan pénzügyi félrelépés miatt, ami nem volt példa nélküli a francia politikában. Elődei megúszták, őt még a választás lehetőségétől is elvágta az ügyészség. Így a jövő évi elnökválasztáson – ha a bíróság nyomkövető viselésére kötelezi – a Nemzeti Tömörülés elnöke nem indulhat, hiszen „karanténban” nem lehet kampányolni.
Az AfD és a Nemzeti Tömörülés példája azt tükrözi, hogy az újmarxista, liberálbolsevik ideáktól átitatott nyugat-európai elitek nem elégszenek meg a „szélsőjobb” jelzők aggatásával az ellenfeleikre, fizikai értelemben is igyekeznek ellehetetleníteni őket. Míg az Európai Parlamentben a progresszívek, a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok – az Európai Néppárt buzgó asszisztenciájával – „csak” nem osztottak lapot a patriótáknak, nemzeti szinten minden eszközt bevetnek a konzervatív-keresztény ellenzékkel szemben.
A szekuláris állam kialakulásával a liberalizmusnak sikerült az egyházat (a kereszténységet) leválasztani az államról, az iszlám ugyanakkor a hamis szolidaritás és az emberi jogok leple alatt nyugodtan hódíthat.
Megjelent a Magyar7 2026/10. számában.
