2020. április 21., 08:07

Sajtóértesülések szerint műtéten esett át Kim Dzsong Un, hivatalos megerősítés nincs

Megműtötték Kim Dzsong Unt az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint, a CNN hírtelevízió pedig egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozva azt jelentette, hogy az észak-koreai vezető „komoly veszélyben” van a meg nem nevezett beavatkozás után, és az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat. Hivatalos forrásból ezeket a híreket nem erősítették meg sem Washingtonban, sem Szöulban.

Kim Dzsong Un
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető
Fotó: AFP

A CNN-ben röviddel az után jelent meg a hír Kim állítólagosan aggasztó egészségi állapotáról, hogy a jórészt Észak-Koreából megszökött személyek által működtetett Daily NK című dél-koreai honlap meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte, hogy Kim Dzsong Un  április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át, és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket. A dél-koreai elnöki hivatal közleményben reagált rájuk.

Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltuk semmi szokatlant Észak-Koreában”

– közölte Kang Min Szok, az elnöki hivatal szóvivője.

A Yonhap hírügynökség megszólaltatott egy névtelenül nyilatkozó szöuli kormányilletékest, aki ugyancsak azt mondta, hogy nem észleltek lényeges, Kim egészségi állapotának romlására utaló jeleket.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után kaptak lábra, hogy nem jelent meg április 15-én a nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, bár az idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

A legifjabb Kim 2012-es hatalomra lépése óta minden évben ellátogatott az ünnepség napján a Kumszuszan-emlékpalotába, amely egyúttal apja, Kim Dzsong Il mauzóleumaként is szolgál. Elemzők úgy vélik, az idei látogatás a járvány miatt maradhatott el, amely már több mint 130 ezer halálos áldozatot szedett világszerte.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Kim Ir Szen születésnapját gyakran hatalmas, új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, valamint különböző kulturális és sporteseményekkel ünnepelik. Idén az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun egy sor cikkben éltette a néhai vezért, de arról nem számolt be, hogy országszerte tömeges megemlékezéseket tartottak volna az évforduló alkalmából, és nagy tömegeket megmozgató kulturális és sporteseményekről sem érkezett jelentés.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.