Román elnökválasztás - Elfogadta Crin Antonescu jelöltségét a liberális párt
Elfogadta Crin Antonescu államfőjelöltségét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa vasárnap Bukarestben - jelentette a román sajtó.

A küldöttgyűlésen Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke beszédében hangsúlyozta:
A hírportál szerint a kormánykoalíció közös államfőjelöltjének választott Crin Antonescu arról beszélt, megválasztása esetén nem lesz "kényelmes államfő", és a politikai pártok, államelnök, egyház mellett az értelmiség felelősségét hangoztatta az ország helyzetének alakulásában. Bárki is lesz az államfő, jó vezetőnek kell lennie, mivel a demokratikus rendszer és a demokratikus intézmények megmentése a tét - húzta alá.
Az Agerpres szerint arról is beszélt, hogy Románia "csata" előtt áll, amelyből meggyőződése szerint neki is ki kell vennie a részét. Úgy fogalmazott, minden, amit az ország eddig "jól csinált", veszélyben van. Közölte, hogy a tavalyi államfőválasztás első fordulóját megnyerő Calin Georgescu mögött manipulátorok, volt szekusok vannak, de sok választópolgár is, "sok tudatlanság, düh és még több remény" - írta a hírügynökség.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jövő héten dönt - jelentette be Cseke Attila szenátor, fejlesztési miniszter. A PSD, a PNL, az RMDSZ és a nem magyar nemzeti kisebbségi frakcióból álló Európa-barát kormánykoalíció december végén jelentette be, hogy Crin Antonescut, a PNL korábbi elnökét, volt szenátusi elnököt támogatja a májusban tartandó megismételt elnökválasztáson.