Robotok a harcmezőn - Ukrajnában már realitás
Emberek a gépek ellen a harcmezőn. Egy olyan rémületes jövőkép, amely a filmvásznon már több, mint négy évtizede formát nyert, igaz akkor még csak egy nagyon távoli, szinte elképzelhetetlen jövő formájában. Ez a jövő azonban már itt van, legalábbis részleteiben, az ukrajnai fronton is, ahol egyre aktívabb formában kerülnek bevetésre a részben önálló gépi harci egységek – számolt be a DevDroid harci gépezet egyik ottani éles bevetésének videóját megmutatva több hírforrás, köztük a futurism.com szakportál is.
A több közösségi médiában - köztük az X-en - közzétett felvételre, hivatkozó hírforrások egy az orosz-ukrán háború egyik ütközete során lezajlott gépi harcmodul által megvalósított támadást mutatnak. Ennek főszereplője – a hivatkozott források szerint – egy szárazföldi harci robotikus rendszer, amely a TW-7.62 Droid megjelölést viseli, nagyságát tekintve pedig egy minikategóriás gépjármű felének felel meg.
A hírforrás által hivatkozott felvétel – amelynek eredetiségét ugyan független források nem erősítették meg – azt mutatja, hogy az ukrán szolgálatban lévő DevDroid harci robot egység, amely egy felszíni járművel van összekötve, közbelépése által megadásra kényszerít egy három orosz katonából álló csoportot.
– írta a hírforrás, amelynek állítása szerint a harci robot egy mesterséges intelligenciával felszerelt komplexum, amely autonóm felkereséssel, beazonosítással és a célkövetés képességével rendelkező egység.
Az orosz-ukrán háborús konfliktus lassan négy évének, illetve az annak vonzatában zajló aszimmetrikus hadviselésnek a tekintetében, az ilyen közlések valóságtartalmát, több oldali megerősítések hiányában ugyan fenntartásokkal kell kezelni, ám az tény, hogy az elmúlt néhány év során egymástól független szakportálok is megerősítették a hasonló képességekkel rendelkező automatizált egységek megjelenését több különböző „élő” harci helyzetben is, különböző régiókban.
A megszólaltatott szakértők szerint ezeknek az együtthatóknak a hatása a modern hadviselés alapvetéseinek megváltozásával jár majd, már rövid- és középtávon is. Ennek eredményeképpen szerintük a lokális és regionális szinten zajló háborús konfliktusok tekintetében arra lehet számítani, hogy a modernebb technológiákkal rendelkező hadviselő felek részéről az emberi élőerő bevetésének csökkenésével lehet számolni. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy szaporodhat azoknak a helyzeteknek a száma, amikor a konfliktusok során, afféle „hálószobás” (vagyis távolról irányított) félgépi harci rendszerek és mesterséges intelligencia által irányított modulok állnak majd szemben kevésbé fejlett rendszerekkel rendelkező, emberi élőerőre alapozott védelmi erőkkel. Ez a kevésbé polkorrekt megfogalmazás szerint azt jelenti, hogy a modernebb technológiákkal rendelkező hatalmak egyre inkább gépi harcmodulok emberekkel szembeni bevetésével harcolhatnak majd.
Az idézett hírforrás említést tesz a robotikus technológiákkal foglalkozó kaliforniai Foundation startup cég Phantom nevet viselő humanoid robotjáról is, amelyet egyidejűleg katonai és kommersz felhasználásra terveztek. A vállalat céljai és vállalásai tekintetében iránymutató lehet, hogy a nálánál sokkal nagyobb hasonló tevékenységű cégekkel, mint például az ugyancsak amerikai Boston Dynamics, vagy az Open Robotics és a Figure AI és másokkal ellentétben nem zárkóztak el attól, hogy humanoid robotjaik katonai célokat lássanak el, ellenben nyilatkozataikban éppen erre is nyitottnak mutatkoztak. Ami persze a konkurencia tekintetében azok részéről nem kell, hogy mérvadó legyen, sokkal inkább egy kommunikációs elmozdulást jelez a jövő tekintetében.
Jó reggelt a holnapban, ahol az ember már jó esetben is csak másodlagos tényező lehet.