Robert C. Castel: Irán a közel-keleti benzinkút kulcsa, Trump nem teheti meg, hogy ne álljon bele a konfliktusba
Mennyire valósak az elemzői értékelések, amelyek szerint Donald Trump Amerikát Iránban egy olyan háborúba vitte bele, amelynek nincs megoldása? Az elmúlt hetekben valóban fölénybe került Ukrajna Oroszországgal szemben? Robert C. Castel, Izraelben élő biztonságpolitikai elemzőt kérdeztük.
Az áprilisi tűzszünetet követően ismét kiújultak az ellenségeskedések Irán illetve az Egyesült Államok és Izrael között. Az elmúlt napokban a zsidó állam területét is érték iráni csapások. Ha szűkebben nézzük, hogyan zárható le Jeruzsálem és Teherán konfliktusa?
Úgy gondolom, amíg a jelenlegi rezsim hatalmon marad Iránban, addig nem szűnnek meg a szembenállás strukturális okai. A rezsim teljes ideológiáját, létjogosultságát össze lehet foglalni két célkitűzésben, halál az Egyesült Államokra és halál Izraelre. Geopolitikai szinten pedig egyértelmű, hogy Izrael az a fekvőrendőr, amely Irán újában áll, amikor a perzsa állam ki akarja terjeszteni a hegemóniáját a Közel-Keletre. Korábban Izrael ugyanúgy útjában állt Nasszer vagy Szaddam Husszein hegemonisztikus törekvéseinek.
A jemeni húszik, akik az iráni proxyk közül a leginkább érintetlennek látszanak, mennyire jelentenek biztonsági kockázatot Izraelre és a térségre?
A húszik nem csupán Izrael problémája. Geopolitikai kockázatot jelentenek a világ egészére nézve, mivel módjukban áll lezárni a Bab-el-Mandeb tengerszorost, amely forgalmas folyosó a világkereskedelem egyik ütőere, a Szuezi-csatorna irányába.
Ha az iráni konfliktust globálisan nézzük, egyre több elemző véli úgy, a teheráni rezsim elleni támadással Donald Trump elnök beleragadt a “mocsárba”, vagyis egy olyan háborúba, amelynek nem látszik a megoldása. Helytálló ez az érvelés, vagy inkább a Trumppal szembeni ellenérzéseket tükrözi vissza?
Szerintem sokkal inkább az utóbbiról van szó. Azok az elemzők, akik az európai politikai kultúrában szocializálódtak, nem tudatosítják a konfliktus mélyebb összefüggéseit. Az a kihívás, amelyet Irán intéz az Egyesült Államok ellen, messze-messze túlmutat az atomprogramon vagy Izrael érdekein. Arról van szó, ki fogja birtokolni a térséget, mondjuk úgy, ki lesz a közel-keleti “benzinkút” tulajdonosa, és ki fog tudni innen aránytalanul nagy hatást gyakorolni a világ kereskedelmére, gazdaságára, geoplitikájára. Ha nem lenne Irán atomprogramja, a perzsa állam pusztán földrajzi elhelyezkedésénél fogva akkor is ellenőrzi az észak-déli, vagyis az Oroszország és a Perzsa-öböl, illetve India közötti kereskedelmi folyosót és a kínai Selyemút középső szakaszát, amely a közép-ázsiai “sztánokon” keresztül vezet Európa felé.
Miközben a Trump-adminisztráció egyik sarokköve az Izraellel fenntartott szoros viszony, az elmúlt napokban kiszivárgott egy telefonbeszélgetés Netanjahu és Trump között, amelyben az amerikai elnök meglehetősen éles hangon beszélt az izraeli kormányfővel. Mire utalhat ez, próbára teheti az amerikai-izraeli kapcsolatokat az iráni konfliktus elhúzódása?
A két fél érdekei Iránnal kapcsolatban soha nem vágtak egybe. Ugyanakkor annak ellenére, hogy vannak politikai súrlódások, nagyon szoros az Egyesült Államok és Izrael közötti koordináció a Teherán elleni válaszlépések megtervezésében. Ezt az elmúlt napokban is láthattuk. Belpolitikailag pedig Trumpnak és Netanjahunak is azt kell mutatnia a saját tábora felé, hogy a másik nem diktál neki. A súrlódások kiszivárogtatása ezt a célt szolgálja.
Az elmúlt hetekben egyre több jel utal arra, hogy az iráni teokratikus rezsim egyfajta katonai diktatúrává alakul át. Mivel jár ez, egyáltalán számolhat-e azzal az Egyesült Államok és Izrael, hogy egy olyan vezetés kerül hatalomra Teheránban, amely hajlik a kompromisszumokra?
Ahogy azt is elmondtam, katonai erővel lehet változást elérni a rezsimben, de a rendszert magát demokráciává átalakítani lehetetlen. Ezzel az amerikai és az izraeli vezetés is tisztában van, ezért nem is vették fel formálisan a háborús célok közé a rezsimváltást.
Az iráni konfliktus következtében elterelődött a figyelem az ukrajnai háborúról. Egyre több nyugati elemzőtől hallani, hogy a hadiszerencse az elmúlt hetekben Kijev felé fordult, miközben az orosz gazdaság mozgástere kétségtelenül megnőtt az energiahordozók árának megugrása miatt. Hogy áll valójában az orosz-ukrán konfliktus?
Tagadhatatlan, hogy Ukrajnának taktikai szinten sikerült átvennie a kezdeményezést, különösen a drónhadviselésben mutatkozik meg, hogy újra Kijev oldalán van a technológiai előny. Eközben az orosz előrenyomulás lelassult, vagy akár visszájára is fordult.
Abban a pillanatban, amikorra Peking feléli az olajtartalékait, ugrásszerűen megnő Kína kitettsége Oroszország irányába. Mindig arról beszéltünk, Oroszország mennyire kitett Kína felé, addig azonban, míg az iráni háború tart, fordított a helyzet.
