Rekordot döntött az online szavazók száma az észt parlamenti választáson
Rekordot döntött az online szavazók száma a vasárnapi észtországi parlamenti választásokon a tallinni választási bizottság előzetes adatai szerint.

A választásra jogosultak csaknem egyharmada élt az elektronikus szavazás lehetőségével, amire korábban még soha nem volt példa - közölte a bizottság.
Az interneten adta le voksát Alar Karis államfő és Kaja Kallas miniszterelnök is.
- írta Karis a Facebookon.
- hangsúlyozta, miután leadta online szavazatát egy községi könyvtárban.
Észtország volt az első állam, amely lehetővé tette az internetes szavazást a választásokon.
Az eljárás nemzetközileg sok helyen vitatott, mert kétségek merülnek fel működésének megbízhatóságával kapcsolatban. Észtországban azonban bevált a módszer: míg az első kísérlet, a 2005-ös helyhatósági választások során a szavazatok alig két százalékát adták le online, addig az idei parlamenti választáson a 965 ezer választásra jogosult közül több mint 313 ezer ember szavazott elektronikus úton az előzetes adatok szerint. Ez legalább 65 ezerrel több, mint a legutóbbi, a 2019-es parlamenti választásokon mért adat.
A hagyományos szavazással ellentétben a választópolgár a választás végéig meggondolhatja magát, újra szavazhat, de csak az utolsóként leadott voks számít.Ha a választópolgár eredetileg elektronikusan szavazott, de a választás napján, amikor az e-szavazás már nem lehetséges úgy dönt, hogy elmegy egy hagyományos szavazóhelyiségbe, és papírszavazatot ad le, az online leadott voksát törlik. Az e-szavazás végeredménye tehát csak a szavazóhelyiségek bezárása és a kettős szavazatellenőrzés után áll rendelkezésre.