2024. október 17., 12:23

Rejtélyes gyilkosságok Németországban

Nyár óta négy nőt meggyilkoltak, egy pedig eltűnt a németországi Baden-Württemberg tartományban, Mannheim közelében.

Négy női áldozat
Rendőrök átkutatják a helyszínt
Fotó: X

A legutóbbi áldozatot a hét elején találták meg. A rendőrség három esetben tanácstalan, mert nincsenek használható nyomok. De nem köti össze a gyilkosságokat, és az egyik esetében már vannak gyanúsítottjai.

Hétfőn reggel egy 51 éves nő holttestét találták meg egy erdei ösvényen a mannheimi lóversenypálya közelében. Hogy pontosan hogyan halt meg, és mi lehetett a halálának indítéka, egyelőre nem világos.

A boncolás eredménye még várat magára”

- mondta a Bild című lapnak egy rendőrségi szóvivő.

A meggyilkolt nő megtalálása sokkolta a helyieket, és olyan hírek kaptak lábra, hogy egy sorozatgyilkosról lehet szó.

Alig négy héttel korábban a mintegy 20 kilométerre lévő Lamperheimben meggyilkoltak egy 36 éves nőt, egy kétgyermekes anyát. Az elkövető kocogás közben szúrta halálra. Holttestét egy erdős területen találták meg. A holttestet a fák közé dobták és ágakat szórtak rá.

A nő övtáskája nyitva volt, és hiányzott a tartalma. Az elkövetőt nem fogták el, a rendőrség még keresi, de azt mondja, hogy „a nyomozás jelenlegi állása szerint nincs arra utaló jel, hogy összefüggés lenne a mannheimi gyilkossággal”.

Júniusban a 40 éves bensheimi Aigulu S. esete keltett feltűnést. Miután kétéves kislányát óvodába vitte, a Kazahsztánból származó nő nyomtalanul eltűnt. Két héttel később egy kőbánya közelében találták meg a holttestét. Aigulu eltűnésével egy időben az anyósa is eltűnt.

Mindössze egy nappal később, június 17-én a 15 éves Roqia holttestét találták meg a Rajna partján, Worms közelében. A boncolás kimutatta, hogy a lányt halála előtt „masszív erőszaknak” vetették alá, majd megfulladt. Az ellentmondásos beszámolók miatt a nyomozók a lány szüleire összpontosítottak, akik Afganisztánból származnak. A bíró előzetes letartóztatásba helyezte az anyát és az apát, mindkettőjüket lányuk meggyilkolásával gyanúsították meg. A szülők állítólag nem értettek egyet azzal, hogy lányuk szabad életet akart élni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.