2026. november 4., 08:49

Rakétákat lőtt ki Észak-Korea a Japán-tenger felé

Több rakétát lőtt ki Észak-Korea szerdán a Japán-tenger felé - jelentette be a dél-koreai hadsereg.

ballisztikus rakéta - Észak-Korea
Fotó: TASR/AP

A közleményben hozzátették, hogy az amerikai és a dél-koreai szakértők figyelték a kísérletet, és vizsgálják, hogy pontosan milyen típusú rakétákról van szó. Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt, köztük hiperszonikus rakétát is. A mostani kísérletet az amerikai félidős kongresszusi választásokkal egy időben hajtották végre. 

A KCNA észak-koreai hírügynökség szerdai jelentése szerint az országot vezető Kim Dzsongun azt jelentette be, hogy Észak-Koreában készül egy olyan felszerelésű hadihajó, amelyhez hasonló még sehol a világon nem létezik. Kim a hét elején ellátogatott abba az üzembe az ország nyugati tengerpartján, ahol a hajót építik, és elismerését fejezte ki a tervezőknek.

Az észak-koreai vezető kijelentette: olyan "ellenséges folyamatok" zajlanak a világban, amelyek arra kényszerítik Phenjant, hogy fejlettebb és hatékonyabb fegyverzettel rendelkezzen a tengeren is. Kim korábban azt mondta, hogy 10 ezer tonnás hadihajók építését tervezik, és terveik szerint azokat atomfegyverrel is felszerelik.

Megosztás
Címkék