Prága kiutasított diplomatáinak visszatérését követeli Moszkvától
Csehország azt követeli Oroszországtól, hogy csütörtök délig tegye lehetővé a Moszkvából kiutasított összes cseh diplomata visszatérését munkahelyére - közölte sajtótájékoztatón Jakub Kulhánek új cseh külügyminiszter szerda este Prágában, miután hivatalában fogadta Alekszandr Zmejevszkijt, Oroszország prágai nagykövetét.
Zmejevszkijt a cseh-orosz diplomáciai konfliktus miatt rendelték be a cseh külügybe.
A cseh közszolgálati hírtelevízió (ČT24), amely Kulhánek közlését ismertette, emlékeztetett: Prága szombaton 18 orosz diplomatát utasított ki az országból, amire Moszkva vasárnap 16 cseh diplomata és 4 követségi alkalmazott kiutasításával válaszolt. Kulhánek azt mondta, hogy az orosz lépés gyakorlatilag megbénította a cseh diplomáciai képviselet munkáját Moszkvában. A prágai sajtó úgy tudja, hogy a moszkvai nagykövetségen csak öt diplomata maradt.
A csehek szerint a kiutasított orosz diplomaták a titkosszolgálatoknak dolgoztak. Prága szerint megalapozott a gyanú, hogy az orosz titkosszolgálatoknak részük van a 2014-ben a dél-morvaországi Vrběticében egy lőszerraktárban bekövetkezett robbanásokban.
A cseh külügyminisztérium eljárásában teljes az egyetértés a tárcavezető, Miloš Zeman államfő és Andrej Babiš kormányfő között - mutatott rá Kulhánek.
A cseh-orosz kapcsolatok rendkívül bonyolult szakaszba léptek, ami nem Csehország hibája - jelentette ki a miniszter.
- fejtette ki Jakub Kulhánek újságíróknak.
Jakub Kulhánek délután, röviddel kinevezése után telefonon tárgyalt Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával, akinek köszönetet mondott Csehország támogatásáért "ezekben a bonyolult időkben".