Parlamenti választások kezdődtek Fehéroroszországban
Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Fehéroroszországban, az ellenzék bojkottra szólított fel.
A jelöltek zöme a négy, hivatalosan bejegyzett párt soraiból kerül ki; mind a négy tömörülés támogatja Aljakszandr Lukašenka fehérorosz vezetőt.
Tavaly körülbelül egy tucat párt regisztrációját elutasították, és a mostani az első alkalom, hogy a szavazáson nem vehetnek részt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői.
Bár a szervezet 1995 óta egyetlen fehérorosz választást sem ismert el "szabadnak és tisztességesnek", Minszk mindeddig beengedte megfigyelőit a szavazások idejére.
Szvjatlana Cihanouszkaja száműzetésben élő fehérorosz ellenzéki vezető a választások bojkottját sürgette, kiemelve, hogy az indulók közül "senki nem kínál valódi változást, és "értelmetlen komédiának" nevezte a voksolást.
Az ellenzék felhívta a figyelmet arra is, hogy
a kedden kezdődött előzetes szavazás óta a szavazóurnák gyakorlatilag őrizetlenek, a Vjaszna jogvédő szervezet pedig úgy tudja, a hatóságok diákokat, katonákat és köztisztviselőket kényszerítettek a részvételre.
Pavel Szapelka, a szervezet képviselője azt mondta, értesüléseik szerint a szavazás során őrizetbe vételek, letartóztatások és házkutatások is történtek.
Lukašenka a héten az ország rendvédelmi szerveinek vezetőivel tartott megbeszélésen egy esetleges, nyugati államok szervezte államcsínyre figyelmeztett és fegyveres utcai járőrözést rendelt el.