Pánik tört ki egy texasi fesztiválon, többeket agyontapostak
Legalább nyolcan meghaltak és sokan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas állambeli Houstonban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán.

Az ABC13 televízió értesülése szerint
a tömegben többeket agyontapostak.
A helyi hatóságok egyelőre azt közölték, hogy az ügyben vizsgálat indult, a houstoni rendőrség parancsnoka, Troy Finner pedig óvott attól, hogy bárki korai következtetéseket vonjon le, hozzátéve, hogy az este folyamán még nem derítettek ki mindent.
Az ABC13 a houstoni tűzoltóság parancsnokára hivatkozva azt közölte, hogy
körülbelül 50 ezer néző lehetett a szabadtéren rendezett koncerten.
Samuel Pena újságíróknak azt is elmondta, hogy 17 embert szállítottak kórházba, másokat pedig a helyszínen láttak el.
A fesztivál szervezői egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre,
a további programokat lemondták.
A halálos áldozatok nevét és korát nem hozták nyilvánosságra, Linda Hidalgo, a texasi Harris megye bírája azonban azt mondta, egyikőjük mindössze tíz éves volt.