2024. február 3., 11:58

Öt pakisztáni bevándorlót gyanúsítanak a temesvári gyilkosság elkövetésével

Öt pakisztáni bevándorlót gyanúsítanak a szerda esti temesvári gyilkosság elkövetésével, a férfiakat előzetes letartoztatásba helyezték - jelentette az MTI szombaton.

migráció
Fotó: TASR/AP

A román hírügynökség szerint az ügyészség közleményében azt írja: a nyomozás eredményei alapján az öt pakisztáni férfi közösen követhette el a gyilkosságot, melyben egy szintén bevándorló afgán férfi vesztette életét Temesváron.


Közölték: január 31-én 22 óra 18 perckor egy helyi lakos értesítette a hatóságokat, hogy az egyik utcában egy férfi fekszik az út szélén véresen. A rendőrség kiérkezésekor az áldozat már nem élt, testén késszúrás nyomait találták.


Az ügyészség azt gyanítja, hogy a gyilkosságot röviddel a bejelentés előtt az öt pakisztáni bevándorló követte el. Közölték, a bűntett egy spontán konfliktus következménye volt, melynek nyomán támadói vascsővel ütlegelték, lábbal rugdosták és többször megkéselték a fiatal áldozatot, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.


Az öt pakisztáni férfit egy hatodik társukkal együtt csütörtökön fogta el a román rendőrség Bukarestben, ahonnan Temesvárra szállították, majd pénteken kihallgatták és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket. A gyanú szerint a férfiak szökni készültek Romániából - közölte az ügyészség. A közlemény nem tér ki rá, de a román sajtó azt írta, hogy a pakisztániak legálisan, munkavállalási engedéllyel tartózkodtak Romániában.


A román-szerb határhoz közeli bánsági városban 2021-ben is történt egy hasonló gyilkosság, mely afgán bevándorlók közötti leszámolásnak bizonyult. A két csoport közötti nézeteltérésben egy férfit leszúrtak, egy másikat súlyosan megsebesítettek. Az afgán állampolgárságú támadót két hónappal később Athénban tartóztatták le a görög hatóságok.

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.