Oszd meg és uralkodj!
Diplomáciai adok-kapokba torkollt Magyarország és Lengyelország között az ellentét, amely az orosz–amerikai proxiháborúval vette kezdetét, és a Tusk-kormány hivatalba lépése óta kapcsolt magasabb fordulatszámra. Bekövetkezett az, amit kevesen mertek volna elképzelni: a két baráti országot sikerült külső (és a lengyel érdekeket feladó belső) erőknek egymás ellen fordítani. A helyzet odáig fajult, hogy ma már legfelsőbb szinten folyik az üzengetés egymásnak.
A legendás és európai viszonylatban egyedülálló magyar–lengyel barátság köteléke akkor lazult meg, amikor Putyin megtámadta Ukrajnát. A lengyelek, történelmi tapasztalataikból kiindulva gyűlölik az oroszokat (más kérdés, hogy a németekkel is sok a bajuk), ezért nem csoda, hogy a visegrádi négyek közül hamar kifaroltak, hiszen ellentétben például Magyarország békepártiságával, mindenre hajlandóak lettek, ami Oroszország ellen irányult. A béke lehetősége fel sem merült bennük.
Ekkor már nem számított a közös konzervatív értékrend, a PiS és a Fidesz–KDNP fegyvertársi szövetsége, pedig a lengyelek nem viszonyultak a V4-hez olyan fennhéjázó és rövidlátó módon, mint például a cseh szivárványos Fiala-kormány (utóbbi a szlovák–cseh barátságnak is hátat fordított), amely már a koszorúzásra készült.
A történet akkor vett még nagyobb fordulatot, amikor Donald Tuskra, aki az Európai Tanács elnöke volt, hirtelen nagyobb szükség lett Varsóban, mint Brüsszelben, mert el kellett „takarítani” a kormánypártot az útból. Tusk ezért fogta a sátorfáját, és a parlamenti választásokon a balliberális oldal élére állt. És kormányt is alakíthatott.
Igaz, nem ők voltak a nyertesek, de lassan európai gyakorlattá válik, hogy a jobboldallal szemben a baloldal mindenkivel hajlandó lepaktálni a hatalomért. (Ez a modell érvényesült több ország mellett – mint például Spanyolországban és Franciaországban – az Európai Unióban is, ahol a patrióta jobboldalt nemes egyszerűséggel kigolyózták.)
Az új lengyel kormány demokráciáról alkotott felfogását fölösleges részletezni, láttuk, milyen tisztogatásba kezdtek azonnal Tuskék. Természetesen a demokrácia dicsőségére.
Az új lengyel kormány azonnal megkezdte a feladata teljesítését, és az elvárásoknak megfelelve beállt a magyar kormányt lejárató kampányba. Ennek az előzményei is megvoltak, hiszen ne feledjük, hogy a Soros-féle birodalom alaposan befészkelte magát a lengyel sajtóba, az egyébként is balra lejtő pályán.
A legdurvább hazugságra a lengyel diplomácia nemrég ragadtatta magát, amikor az ukránok leállították a Barátság kőolajvezetéken a kőolaj szállítását Magyarország és Szlovákia felé.
A Lukoil céget érintő embargót látszólag azért lépte meg az ukrán vezetés, mert úgymond nagyot akart ütni Oroszországon, amely a kőolaj eladásából finanszírozza az ellenük folytatott háborút. Ám ahogyan ezekkel a szankciós lépésekkel lenni szokott, ezúttal sem az oroszokon csattant az ostor – ők köszönik szépen, ezzel együtt is megvannak –, hanem Magyarországon és Szlovákián.
A furcsa véletlenek folytán az Európai Unió részéről az orosz kőolajszállításra szintén kivételt kapott Csehországba zavartalanul áramlik tovább a kőolaj. Ráadásul olyan konstellációban, hogy a csehországi olajfinomító lengyel tulajdonban van. A lengyelek ennek ellenére azt állítják, hogy ők nem kereskednek az oroszokkal, miközben mindenki tisztában van vele, hogy igen.
A jelenlegi liberálbolsevik lengyel kormány külügyminiszter-helyettese, Władysław Teofil Bartoszewski azt találta füllenteni:
S erre még rátett egy lapáttal:
Ez a megjegyzés válasz akart lenni a magyar kormányfőtől Tusnádfürdőn elhangzott kijelentésre, amely szerint a lengyelek folytatják a legszemforgatóbb, legálságosabb politikát egész Európában, miután a magyar kormányt az Oroszországgal való kapcsolatai miatt kritizálják, holott közvetítőkön keresztül ők is üzletelnek Oroszországgal. Bizony, ilyen pofátlan hazugságot sosem vártunk volna el szövetségesünktől és régi barátunktól.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter így válaszolt Bartoszewskinek:
Nem is lenne ezzel semmi baj, írta Szijjártó, de legalább nem kéne képmutatónak lenni.
A probléma gyökerét talán ott lehet kitapintani, amit Sikorski lengyel külügyminiszter mondott a Visegrad Insightnak:
A lengyeleket az a téveszme vezérli, hogy Európa egyik vezető állama lehetnek, lecserélve a német–francia tengelyt egy brit–lengyel–balti–ukrán tengelyre. Ezt az amerikai demokrata (liberálbolsevik) kormányzat hitette el velük.
Ezért sem csoda, ha a lengyel külügyér értelmetlennek nevezi Orbán Viktor békemisszióját, „amely nem vezet célra”. De mi mást is mondhat, ha a főnöke, a lengyel kormányfő egyenesen árulónak nevezi a magyar miniszterelnököt?
Az ukránok eleinte tagadták a diverziót, de miután az oroszok közölték, hogy ők változatlan mennyiségben küldik az olajat a vezetéken, az ukránok kénytelenek voltak színt vallani, sőt nyíltan kimondani, hogy a két uniós országot (Magyarországot és Szlovákiát) szeretnék „jobb belátásra bírni” a fegyverszállítás és az anyagi támogatás tekintetében.
Brüsszel pedig szokás szerint úgy bedugta a fejét a homokba, hogy talán be is szorult. Azt azért mégsem kotyoghatták ki, hogy az ő tudtukkal (és nyilván beleegyezésükkel, mi több, ösztönzésükre, hiszen ez a lépés Ukrajnának sem áll érdekében) történt a barátságtalan lépés annak az országnak a részéről, amely EU-tag szeretne lenni.
Egyelőre azonban csak jelölt, míg Szlovákia és Magyarország uniós tag. Ezért is felháborító Brüsszel tétlensége, vállvonogatása, amikor két tagország érdekeit kellene védenie egy EU-n kívüli országgal szemben. Újra feltehetjük a kérdést: akkor ki is itt a barát, ki a szövetséges, és ki az ellenség?
Mindenesetre a lengyel–magyar és a cseh–szlovák kapcsolatok példáján akár modellezni lehetne, mekkora erők dolgoznak a háttérben kinyújtott csápjaikkal, micsoda romboló gépezet tud lenni a (természetesen nem létező) háttérhatalom, amely a választások befolyásolásával, korrupciós segédlettel évszázados barátságot, kapcsolatrendszert is szét tud barmolni néhány év, sőt hónap alatt.
A nagy kérdés csak az, hogy ezek a természetes, regionális, jószomszédi kapcsolatok túlélik-e ezt a masszív, megosztó, egymás ellen uszító, sőt a saját érdekek feladását, a kis nemzeteket öngyilkosságba hajszoló támadást?
A Sikorski- és Tusk-féléket hamar elfújja a történelem szele, de Báthory István szellemét a legdurvább vegytisztítóval sem lehet letörölni a lengyel égboltról. Hiába szándékozzák kiebrudalni a lengyel nebulók történelemkönyveiből.
Akárcsak azt sem tudják zárójelbe tenni ezek a konjunktúralovagok, hogy hány, a nácik elől menekülő lengyelt fogadott be annak idején Magyarország.
Megjelent a Magyar7 2024/32. számában.
Hozzászólások
Értem én, hogy Tusk(ó) a háttérhatalom embere és azt is, hogy egy gerinctelen, náci multú köcsög. De jó, ha mindenki tudja, hogy a lengyelek ELSŐKÉNT ÍRTÁK ALÁ TRIANON GYALÁZATÁT! Pl. A gyűlölt USA vagy az akkori Szovjetunió NEM! Innentől a polákok tartoznak 24 településsel, a hozzájuk tartozó kataszteri területekkel együtt! Ők is egy magyargyűlölő nemzet, amit most IS bizonyítanak! Nagy lesz a pofáraesésük, de ezt majd megtudják! Amerikának mindig is csak érdekei voltak, barátai SOHA!