Oroszország bezáratta a balti államok konzulátusait
Oroszország a kölcsönösség elve alapján elrendelte a területén működő lett, litván és észt konzulátusok bezárását és távozásra szólította fel a képviseletek alkalmazottait - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A moszkvai diplomáciai tárca bekérette Lettország, Litvánia és Észtország nagykövetét és közölte velük, hogy
Szentpéterváron bezárja a három balti állam főkonzulátusát, Pszkovban pedig a lett konzulátust és az észt konzulátusi irodát.
Korábban ebben a hónapban Lettország és Észtország két-két orosz főkonzulátus bezárását rendelte el az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt, Litvánia pedig távozásra szólította fel az orosz nagykövetet.
Az orosz külügyminisztérium a nagyköveteknek határozott tiltakozását fejezte ki a klaipedai és a liepajai, illetve a daugavpilsi és narvai orosz főkonzulátus, valamint a tallinni orosz nagykövetség tartui konzuli részlegének bezárása miatt, amit barátságtalan intézkedésnek minősített.
Moszkva válaszlépéseit a kölcsönösség elvével indokolta, valamint azzal, hogy
a balti országok hatóságai katonai segítséget nyújtanak a kijevi rezsimnek, valamint fedezik az ukrán nacionalisták által a Donyec-medencei és ukrajnai békés lakosság ellen elkövetett bűncselekményeket.