Orbán Viktor: Gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor a 21 évvel ezelőtti referendummal kapcsolatban felidézte:
a baloldal álláspontja szerint az a magyar, aki Magyarországon él, míg a jobboldali kultúra szerint az országnak vannak határai, de a nemzetnek nincsenek.
Hozzátette, tudta, hogy eljön a pillanat, egyszer csak kapunk egy lehetőséget a Jóistentől meg a magyar választóktól, hogy csak lesz kétharmadunk, és meg tudják adni az állampolgárságot a határon túliaknak.
Emlékeztetett: 2010-ben az egyik első döntésük volt - visszautalva erre a sokak számára rossz emlékű és megrázó népszavazásra - a kettős állampolgárság bevezetése. Kitért arra, hogy közben a baloldalon is változás történt, elsatnyult - bár vannak még korifeusai - az a kultúra, miszerint aki nem Magyarországon él, nem magyar, és megerősödött a másik oldal, amely azt mondja, minden magyar a világon egy nemzethez tartozik.
A következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára
Magyarország energiaellátása és pénzügyi stabilitása szempontjából a legjobb megoldás a béke, mert a béke elsöpri a szankciós rendszert is, és visszatérhetünk a normális együttműködéshez - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta, ha a Tisza Párt programja életbe lép, a "minimálbér-emelést el lehet felejteni". Kiemelte: a bérmegállapodás megkötői abból indultak ki, hogy fennmarad a jelenlegi gazdaságpolitika, márpedig változás esetén "ez a megállapodás egy pillanat alatt szétpukkan". A miniszterelnök borzalmasnak, agybajszerűnek nevezte a Tisza Párt programját, rámutatva: a baloldal mindig adót emel, mindig beleavatkozik a gazdaságba, mindig szabályoz, míg a jobboldal azt gondolja, hogy az azt megtermelőknél van a pénz legjobb helye, így egyetlen ponton, a családok támogatásánál avatkozik be, mert azt szeretné, hogy a gyermekesek ne éljenek rosszabbul, mint akik nem vállalnak gyermeket.
A Tisza ezermilliárd forintnál többet venne el a családoktól, háromszor ennyit a vállalkozásoktól, miközben pénzt küldene Brüsszelbe az ukrajnai háború finanszírozására - közölte. Hozzátette: a magyar jobboldal nem ad erre pénzt, és nem érdekli, hogy ebből konfliktus származik Brüsszellel, azt "majd megharcoljuk".
Ez egy valódi program, egy valódi fenyegetés - jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy akik a Tisza elképzeléseit választják, azoknak tudatában kell lenniük a súlyos pénzügyi következményeknek, például annak, hogy ha a Tisza programja életbe lép, a "minimálbér-emelést el lehet felejteni", mert ahhoz egy jobboldali gazdaságpolitika kell.
Moszkvai tárgyalásai kapcsán Orbán Viktor elmondta:
azért van jelentősége, hogy milyen fegyvereket adnak a nyugatiak Ukrajnának, mert annak hadserege az orosz energiaszektort károsítja azokkal, így már minimum 10 százalékkal csökkentette csapásaival az orosz energiaképességeket.
Az oroszokkal arról állapodtunk meg, hogy nem lehet olyan katonai helyzet az orosz hátországban, hogy ők ne szállítsanak Magyarországra; itt nekünk élő garanciánk van - fogalmazott a kormányfő.
- jelentette ki Orbán Viktor a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szóló 2004-es - az alacsony részvétel miatt eredménytelenül zárult - referendummal kapcsolatban, ahol ugyanakkor az igenek aránya 51 százalék volt.
A kormányfő azt mondta,
aznap győzelemként élte meg a voksolást, mert nem gondolta, hogy a magyarok elegendő arányú többségben fogják támogatni a határon túli magyarok kettős állampolgárságát.
Felidézte, a baloldal álláspontja szerint az a magyar, aki Magyarországon él, míg a jobboldali kultúra szerint az országnak vannak határai, de a nemzetnek nincsenek. Hozzátette, azért örült annak, hogy december 5-én több volt az igen, mint a nem, mert tudta, hogy eljön a pillanat, "egyszer csak kapunk egy lehetőséget a Jóistentől meg a magyar választóktól, hogy csak lesz kétharmadunk", és meg tudják adni az állampolgárságot a határon túliaknak.
A morális alapja jött létre akkor egy későbbi döntésnek - mutatott rá, emlékeztetve:
2010-ben az egyik első döntésük volt a kettős állampolgárság bevezetése, utalva erre a sokak számára rossz emlékű és megrázó népszavazásra.
Kitért arra, hogy közben a baloldalon is változás történt: "elsatnyult" - bár vannak még korifeusai - az a kultúra, miszerint aki nem Magyarországon él, nem magyar, és megerősödött a másik oldal, amely azt mondja, minden magyar a világon egy nemzethez tartozik.