Orbán Balázs: A nyugati világon belül Magyarország pozíciói erősödni fognak az új amerikai adminisztráció működésének nyomán
A nyugati világon belül Magyarország pozíciói erősödni fognak az új amerikai adminisztráció működésének nyomán - jelentette ki Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója Washingtonban pénteken, miután részt vett a CPAC konzervatív konferencián.

Orbán Balázs az MTI-nek adott interjúban kifejtette, hogy a Trump-adminisztráció hivatalba lépésével az Egyesült Államokból politikai értelemben "hátszél", és nem - a korábban tapasztalt - nagyon erős "szembeszél" érkezik Magyarországra, aminek kézzel fogható jelei vannak.
Ezek között említette azt, hogy elindult a tárgyalás a két kormány között a kétoldalú együttműködés megerősítésének módjairól.
Az Egyesült Államokból érkező hátszél részeként említette a politikai igazgató azt is, hogy az új amerikai kormányzat leállította a korábban támogatásban részesülő liberális, progresszív nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) támogatását, amelyek korábban beavatkoztak a magyar belpolitikába. Az ukrajnai háború megoldására tett amerikai erőfeszítésekkel kapcsolatban Orbán Balázs megjegyezte, hogy
az új adminisztrációnak mások a prioritásai, a háborút nem tekinti stratégiai értelemben saját maga számára fontos pontnak, ezért szeretné mielőbb lezárni.
Úgy vélte, hogy a közvetlen tárgyalások megindulása az Egyesült Államok és Oroszország között csökkenti az eszkaláció veszélyét.
- fogalmazott a magyar miniszterelnök politikai igazgatója, ugyanakkor hozzátette, hogy a béketeremtés rögös és nehéz folyamatnak ígérkezik. Orbán Balázs csütörtökön pódiumbeszélgetés keretében szólalt fel a CPAC rendezvényen, majd Washingtonban találkozott J. D. Vance-szel az Egyesült Államok alelnökével. A találkozóval összefüggésben fontosnak nevezte az amerikai és magyar patrióta erők között kiépült intézményes kapcsolatokat, amelyekre véleménye szerint lehet építeni.
- értékelte washingtoni látogatásának tapasztalatait. Orbán Balázs megjegyezte még, hogy "magyaroknak jó érzés látni azt, hogy komoly kormányzati pozícióban lévő amerikai politikusok nagyon hasonló dolgokat fogalmaznak, mint amiket a magyar kormány az elmúlt 15 évben megfogalmazott".