2023. július 24., 10:04

Olaszország déli részén vízhiány és áramszünet okoz gondot

Továbbra is a legmagasabb fokozatú hőségriadó érvényes Szicíliában, ahol a polgári védelem válságstábot hívott hívott össze hétfőn a 45 Celsius-fok feletti forróság okozta vészhelyzet kezelésére.

Szicília
Fotó: TASR/AP

Napok óta nem folyik víz a csapokból a valamivel kevesebb mint háromszázezer lakosú Cataniában.

Az önkormányzati tulajdonban levő helyi vízművek (Sidra) vasárnapi közlése szerint a város "majdnem teljesen víz nélkül maradt".

A szolgáltató az energiaellátás akadozásával magyarázta a helyzetet, az energiaszolgáltató vállalat pedig a rendkívüli hőségre hivatkozott, hangsúlyozva, hogy a csaknem 50 fokra felforrósodott, és megolvadt aszfalt alatt húzódó vezetékek működésképtelenné váltak. Áramszünetet jelentettek több szicíliai városból.

Enrico Tarantino cataniai polgármester válsághelyzet kinyilvánítását kérte, melyről a katasztrófavédelem vezetője, Nello Musumeci hétfőn határoz a hatóságok és a közüzemeltetők képviselőivel tartandó egyeztetésen.

Miközben Olaszország északi részén heves viharok és esőzések váltották a korábbi hőséget, a déli tartományokban egyelőre nem csökkent a kánikula, amely az előrejelzések szerint még szerdáig eltart. Palermóban és térségében 45 Celsius-fokot, Catania és Siracusa térségében 48 fokot várnak.  

Hasonlóképpen a következő napokban Szardínián is jóval 40 fok fölött marad a hőmérő higanyszála, az előrejelzések 48 fokos meleget jósolnak. A  tengervíz hőmérséklete is túllépi a harminc fokot.  

A szigeteken enyhülés szerdától várható.

Rómában hétfőn 39 fokot várnak, majd a következő napokban a hőmérséklet visszaesik 35 fok alá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.