2021. február 8., 15:27

Nyilvános konzultációt indít a nőkkel szembeni erőszak ügyéről az EB

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy nyilvános konzultációt indít a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak ügyéről az európai uniós tagállamokban.

Családon belüli erőszak
Illusztráció
Fotó: Archívum

A konzultáció, - amely február 8-tól május 10-ig érhető el a testület honlapján - célja, hogy bizottság a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapja az ilyenfajta bántalmazások ellen bevezetett tagállami intézkedésekről.

A konzultáció elsősorban a civil szervezeteket, az esélyegyenlőségért felelős testületeket célozza,

de a nemzeti hatóságok és kormányok is részt vehetnek a kezdeményezésben.

A konzultáció során összegyűjtött információkat a bizottság

a nemi alapú és a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére irányuló jogalkotási kezdeményezés előkészítéséhez

fogja felhasználni.

A bizottság kutatásai szerint a nők elleni erőszak a legyakoribb formája a nemi alapú megkülönböztetésnek Európájában, míg a családon belüli erőszak gyerekeket, fogyatékossággal élőket, időseket és férfiakat is érinthet. 
A felmérések szerint az európai nők 33 százalékát éri nemi alapú erőszak, amely tovább fokozódott a koronavírus-járvány lassítására elrendelt korlátozó intézkedések miatt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.