2025. január 5., 16:51

Nővé változtatták a háromkirályok egyikét egy német gyerekfilmben

Az elmúlt években egyre kevésbé számítanak újdonságnak, a woke jegyében megvalósított történelem hamisítási próbálkozások, a direktív félremagyarázások vagy a nettó hazugságnak számító „alternatív világszemléletek” megjelenési példái. Azonban úgy tűnik, mindig van hova tovább. Ezt látszik bizonyítani egy gyerekeknek szánt német animációs film, amelynek alkotói a bibliai a háromkirályok egyikét, Menyhértet női karakterré változtatták – számolt be több hírforrás, köztük a bild.de is.

 

A három királyok helyett két király és egy női szereplő - Menyhért helyett Melchara
Az aktuális „alternatív történelemábrázolás” ezúttal egy hamburgi ökomenikus társulásnak a Más idők (Andere Zeiten) nevet viselő szervezetnek tudható be, amely „haladva a korral” elsőként az általuk készíttetett kalendáriumban változtatta meg Menyhért személyét egy női karakterre. Ezt követően egy a gyerekeknek szánt animációs filmben, a „Másik ádvent gyerekeknek” címet viselő alkotásban is a történelem (át)írás útjára léptek, ahol Menyhért már „Melchara” néven szerepel, és láss csodát már férfi, hanem egy női karakter, mi több az öltözéke erőteljesen egy az iszlám által megszabott női öltözékre, a hidzsábra emlékeztet.

Bár azt éppen nem lehet állítani, hogy blaszfémiáról lenne szó, hiszen tudvalévő, hogy a háromkirályok vagy más néven a napkeleti bölcsek valószínűleg nem voltak tényleges uralkodók és neveik eredetéről is többféle elképzelés van, az biztos, hogy semmilyen hiteles vagy annak tartott írás sem említ köztük nőt, s annak valószínűsége is „fogalmazzunk finoman” nagyon csekély, hogy bármelyikük éppen hidzsábot viselt volna. Röviden: néhányszáz éve vagy éppen az inkvizíció korában valószínűleg kevesebbért is küldhettek már máglyára valakit. Természetesen annak ellenére, hogy az inkvizíció korabeli, vagy bármely más vallásra hivatkozva vagy azzal összefüggésben elkövetett ilyen szörnyűség nem is említhető egy lapon a mostani woke őrültek a mostanihoz hasonló tevékenységével, azt talán ki lehet jelenteni, hogy az effajta kényszeredett hagyomány hamisítás annak is gyomorforgató lehet, aki legfeljebb kultúra szintjén kötődik a valláshoz.

Na de vissza a száraz tényekhez. A naptárból a kiadó állítása szerint eddig 62 ezer darabot adtak el, ami egy másik hírportál, az unser-mitteleuropa.com írása szerint annak tudható be, hogy azt nem magánszemélyek, hanem baloldali és progresszív irányultságú vezetőkkel rendelkező intézmények, leginkább óvodák rendelhették meg, egyértelmű céllal: mégpedig, hogy saját elképzelésük szerinti „oktató-nevelési” tevékenység fejtsenek ki, egyszerűbben: már a legfiatalabb korosztályoknál megkezdjék az agymosást.

A kiadványokat készíttető hamburgi ökomenikus társulás vezetője, Frank Hofmann a téma kapcsán a Bild-nek nyilatkozva azt mondta: azért „játszottak el egy kicsit” a hagyományos értelmezéssel, hogy ne csak a kisfiúkat, hanem a kislányokat is meg tudják szólítani. Na ja persze, legközelebb pedig, amikor majd a kisfiúkat akarják megszólítani, akkor majd Szűz Máriából lesz Szűz Márk.

Az esetről semmit- és egyidejűleg sokatmondóan, illetve a németországi viszonyokról sokat eláruló módon nyilatkozott a müncheni érsekség is, amely azt írta: általában véve üdvözlendő, ha a keresztény hitet számukra megfelelő módon teszik elérhetővé a gyerekeknek.

Aki ezek után azt hinné, nem lesz újabb szint, az nagyon is téved, ugyanis Frank Hofmann a naptár „sikerén” felbuzdulva, már jelezte: jön a folytatás, ezúttal olyan újabb gender abszurditásokra lehet számítani, mint, hogy a Mikulás „Nikolává” válik, Jézust pedig úgy jelenítik majd meg, mint „Jessicát, a varázslatos gyógyítót Názáretből.”

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.