Nigériában bombázott az amerikai hadsereg
Az amerikai hadsereg nigériai célpontok ellen hajtott végre csapásokat csütörtökön, az akciót terrorellenes műveletnek minősítve - jelentette a francia AFP hrügynökség. Az akciót pénteken hajnalban hivatalos nigériai források is megerősítették.
Donald Trump, amerikai elnök a csapásokról azt nyilatkozta: Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.
Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzése szerint az amerikai hadügyminisztérium irányítása mellett számos csapást hajtottak végre a terrorszervezet emberei ellen. "Ma este utasításomra, mint főparancsnok utasítására, az Egyesült Államok erőteljes és halálos csapást hajtott végre az Iszlám Állam terrorista söpredék ellen Északnyugat-Nigériában, azok ellen, akik célpontnak tekintik és könyörtelenül gyilkolnak mindenekelőtt ártatlan keresztényeket évek, sőt évszázadok óta nem látott mértékben" - fogalmazott Donald Trump.
Emlékeztetett arra, hogy korábban figyelmeztette a terrorszervezetet, hogy amennyiben nem hagynak fel a "keresztények elleni mészárlással pokollal kell fizetniük, és ma éjjel ez történt". Donald Trump Truth Social bejegyzésében világossá tette, hogy elnöksége idején nem fogja megengedni a "radikális iszlamista terrorizmus virágzását". Az amerikai elnök a múlt hónapban utasítást adott a Pentagonnak Nigéria elleni katonai művelet kidolgozására, és egyben kilátásba helyezte, hogy a keresztény közösségeket célzó erőszak miatt "olyat tesz majd a Nigériában, aminek ott nem fognak örülni".
December első felében a külügyminisztérium jelezte, hogy Nigériát érintő vízumkorlátozásokról szóló lépéseket tesz a keresztények elleni erőszakhullám miatt. Az intézkedés keretében azoktól a nigériai állampolgároktól és családtagjaitól megvonják a vízumot, akik érintettek az erőszakos cselekményekben. A Trump-adminisztráció szintén a közelmúltban Nigériát a "különös aggodalomra okot adó országok" listájára vette a nemzetközi vallásszabadságról szóló törvényének hatálya alatt.