2023. október 27., 20:09

Németország leszállította a harmadik Iris-T üteget Ukrajnának

Németország leszállította a harmadik Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszer-üteget Ukrajnának - közölte pénteken a berlini védelmi minisztérium.

Infravörös sugarakra is érzékeny
Iris-T rakéta
Fotó: Wikipédia

A tájékoztatás szerint a három indítóberendezésből, radarállomásból, áramfejlesztőből és légkondicionálóból, valamint a fegyverrendszerhez tartozó rakétákból álló üteget a héten adták át az ukrán erőknek. A kijevi vezetés ezen felül alkatrészeket, illetve logisztikai-műszaki támogatást is kapott a legutóbbi szállítmánnyal.

A német védelmi tárca közleménye szerint Németország ezzel is hozzájárul a polgári lakosság, a létfontosságú infrastruktúra, valamint az ukrán katonák védelméhez, különös tekintettel a küszöbön álló télre, amikor ismét az ukrán infrastruktúra elleni fokozott orosz támadásokkal kell számolni.
Számíthatnak ránk, minden tőlünk telhetőt megteszünk. Ez a háború nem fog feledésbe merülni"

- hangsúlyozta Boris Pistorius tárcavezető. Kiemelte azt is, hogy a harmadik Iris-T rendszer elengedhetetlen Ukrajna védelme szempontjából.

A gyártó, a Diehl Defence vállalat adatai szerint az Iris-T közepes hatótávolságú föld-levegő változata (SLM) repülőgépek, helikopterek, manőverező robotrepülőgépek, valamint rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen nyújt védelmet. A rakétarendszer 40 kilométeres hatótávolságban legfeljebb 20 kilométeres magasságig képes repülő célokat megsemmisíteni.

A német védelmi tárca október közepén jelentette be, hogy terjedelmes "téli fegyvercsomagot" küld Ukrajnának, amelyben légvédelmi eszközök, páncélosok és lőszerek lesznek, hogy katonai téren átsegítsék a télen a kijevi vezetést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.