Nem hozott áttörést az amerikai–iráni egyeztetés Ománban
Hónapok óta fokozódik a feszültség az Egyesült Államok és Irán között az utóbbi atomprogramját és fegyverfejlesztési terveit illetően. A felek legutóbb Ománban ültek tárgyalóasztalhoz, ahol az USA az iráni atomprogram megszüntetése mellett, az ország rakétaprogramjának leállítását is szerette volna elérni. A felek közti bizalmatlanság azonban jelentősen megnehezíti a tárgyalási folyamatokat, így az ellentétek várhatóan még hosszú ideig meghatározzák a két ország kapcsolatát.
A tárgyalások előzményeit a 2025 decemberében kialakult iráni belpolitikai krízis, illetve a közel-keleti konfliktusok is erősen befolyásolták. Az iráni tüntetéseket elsősorban az országban egyre nagyobb problémát okozó megélhetési válság robbantotta ki. A pár nap alatt országossá vált demonstrációkon azonban kis idő múlva egyre inkább a politikai elit lemondását kezdte el követelni a tömeg, amire válaszul a vezetés brutális erővel reagált. A tüntetések végül több ezer halálos áldozattal és tízezrek letartóztatásával értek véget.
Ezzel párhuzamosan – az iráni vezetés agresszív fellépésére válaszul – Washington többször is katonai csapásokat helyezett kilátásba Teheránnal szemben, Trump pedig a helyzetet kihasználva az atom és rakétaprogram leállítását is újra követelni kezdte az iráni vezetéstől. A két ország között egyébként már korábban is többször folytak tárgyalások az iráni atomprogramot illetően az utóbbi években, miután Donald Trump első elnöksége alatt az USA 2018-ban egyoldalúan felmondta az akkor hatályban lévő iráni atomalkut.
A diplomáciai zsákutca feloldására végül a közel-keleti országok közvetítésével került sor, aminek köszönhetően a felek végül Ománban ültek ismét tárgyalóasztalhoz. A február 6-án tartott megbeszélések elsődleges célja egyelőre a megfelelő körülmények megteremtése volt a tárgyalások folytatásához. Ennek ellenére már ebben a szakaszban is több ellentét bontakozott ki a felek között, mivel míg az iráni delegáció kizárólag az atomprogram kérdését kívánja megtárgyalni, addig az USA emellett a ballisztikus rakéták, valamint az iráni belpolitikai helyzet kérdését is napirendre tűzné.
Washington ezt nyomatékosítva ismét arról beszélt, hogy az országnak a diplomácia mellett, egyéb eszközök is a rendelkezésére állnak az akarata érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan Trump (szokásához híven) a katonai nyomásgyakorlás mellett, a gazdasági fronton is fokozni kezdte a nyomást az országon és vámokkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek továbbra is gazdasági kapcsolatban állnak Iránnal.
Teherán ugyanakkor ennek ellenére mindeddig hajthatatlannak tűnik a kérdést illetően, ami várhatóan komolyan hátráltatja majd a tárgyalások lezárását. Az iráni vezetés szerint ugyanis a rakétaprogramja nem képezi alku tárgyát és sem a ballisztikus kapacitásokról, sem a regionális szövetségeseikről nem hajlandók tárgyalni, mivel szerintük ezek belügynek számítanak.
Az álláspontjából azonban az amerikai fél sem kíván engedni, így az Ománban folytatott tárgyalások mindezidáig közel sem mondhatók sikeresnek. A közvetítők segítségével lezajlott megbeszélések így mindkét fél részéről sokkal inkább tesztjellegűek voltak: Egyrészt Irán felmérte, hogy az USA mennyire hajlandó visszatérni a korábbi atomalkuban foglaltakhoz, másrészt az Egyesült Államok is pontosabb képet kapott arról, hogy milyen mozgástere van jelenleg a fennálló kérdéseket illetően.
A tárgyalások alatt ráadásul az amerikai katonai jelenlét is tovább erősödött a térségben. Jordániában újabb harci gépeket vezényeltek az amerikai bázisokra, és az USA haditengerészeti jelenléte is fokozódott az Ománi-öbölben és a Hormuzi-szoros környékén. Bár a hivatalos álláspont továbbra is a békés megállapodás elősegítése a felek között, az újfent fokozódó katonai jelenlét azt sugallja, hogy az amerikai vezetés egyelőre közel sem bízik abban, hogy a közeljövőben sikerül közelíteni az álláspontokat.
A katonai mozgósítás azonban komoly veszélyeket is magában rejt, mivel egy újabb incidens vagy félreértelmezett katonai lépés gyorsan destabilizálhatja a térséget, és könnyen a tárgyalások megszakításához, vagy akár közvetlen konfrontációhoz is vezethet. A felek közötti közvetlen kommunikáció hiánya ráadásul tovább súlyosbíthatja a folyamatot, ami akár teljesen leszűkítheti a jelenleg még nyitva álló diplomáciai csatornákat.
Az Ománban megkezdett egyeztetések kimenetele tehát döntő jelentőséggel bírhat az Egyesült Államok–Irán kapcsolatok terén. Sikeres tárgyalások esetén ugyanis több hónap után biztosíthatja a párbeszédet az USA és Irán között, ami több szempontból is stabilitást biztosíthat a Közel-Kelet országainak. Amennyiben azonban a jelenlegi tárgyalások is kudarcot vallanak, azzal újra megszűnhet minden közvetlen kommunikációs csatorna a felek között, ami még inkább egy fegyveres konfliktus felé sodorhatja a két országot.
