Nem ért partot a vörös hullám
Mire olvasóink kezükbe veszik a Magyar7 hetilap aktuális számát, több mint egy hét telt el az amerikai félidős választások napja óta, s úgy olvassák ezt a cikket, hogy még mindig nem ismerjük a pontos végeredményt.
A lapzárta szorítása persze nem érdekli az amerikai választási bizottságok tagjait, de az első és legfontosabb tanulság végleges adatok nélkül is látszik. A várt és elvárt republikánus áttörés elmaradt, a vörös szökőár nem ért partot. E cikk születésekor még sem a szenátusi, sem a képviselőházi többség nem egyértelmű, de az már biztos, a republikánusok, a „régi nagy párt” (GOP – Grand Old Party) sokak által készpénznek vett kétkamarás győzelme elmaradt. A Szenátus biztosan marad a demokratáknál, legalább a Képviselőházat valószínűleg elvihetik.
Mielőtt rátérnénk a rendelkezésünkre álló eredmények ismertetésére, értelmezésére, érdemes nagyon röviden áttekintenünk az amerikai törvényhozás rendszerét, megfelelő ismeretek hiányában ugyanis igen nehéz releváns következtetéseket levonni arról, mi várható a következő választásokig hátralévő szűk két évben. Márpedig épp ez lenne a cél! A négyéves elnöki ciklus félidejében tartott választás a magyar sajtóban idén talán a kelleténél is nagyobb figyelmet kap, még akkor is, ha a német után talán ez a legfontosabb választás Magyarország, sőt Közép-Európa szempontjából, de az alapokról mintha megfeledkeznénk.
November 8-án az Egyesült Államok törvényhozásának, a 118. Kongresszus összetételének tagjait választották meg. Az idei félidős választásokon az alsóházként funkcionáló Képviselőház 435 kongresszusi körzetet képviselő ugyanennyi helyére kerestek megfelelő jelöltet, a felsőháznak tekinthető Szenátus 100 szenátori székéből 35-ért folyt verseny, valamint számos állami, megyei és körzeti hivatalért is megmérkőztek.
Egy 1929-ben elfogadott szövetségi törvény 435 kongresszusi körzetre osztotta fel az Egyesült Államokat, azzal, hogy minden körzet egyetlen képviselőt küldhet a Kongresszus alsóházába. Értelemszerűen sem az adott államra eső körzetek száma, sem a körzetek nagysága és lakosságszáma nem egyforma, de az törvény által meghatározott, hogy egy-egy körzetnek átlagosan hány embert kell „képviselnie”. Hogy egy-egy nagyobb államnak hány hely jut a Képviselőházban, az a belső migráció alakulása szerint folyamatosan változik, miközben a gyérebben lakott államok között akad olyan is, amelynek mindössze egyetlen kongresszusi körzete és képviselője van.
A Képviselőház feladata tulajdonképpen a szövetségi törvényalkotás. Bár a szenátorok is nyújthatnak be törvényjavaslatokat, mielőtt az elnökhöz kerülnének, mindkét háznak jóvá kell hagynia azokat. Az alsóháznak komoly mozgásteret ad, hogy a költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatok csak innen érkezhetnek, ráadásul egyedül a Képviselőház kezdeményezheti a Trump elnök idején sokat emlegetett közjogi felelősségre vonás (impeachment) megindítását. A felsőháznak erre nincs joga.
A szenátusi helyek elosztása már jóval egyszerűbb: ötven állam, államonként két szenátor, hat évre szóló mandátummal. A szenátori pozíciók harmada kétévente kerül újraosztásra, vagy a félidős választások idején, vagy az elnökválasztással egyszerre.
A Szenátus jogköreit általában a „tanács és beleegyezés” fogalompárral írják le, melynek lényege, hogy az elnök nem írhat alá nemzetközi egyezményt (nem köthet például békét!) és bizonyos pozíciókba (miniszterek, szövetségi bírók, nagykövetek, stb.) nem nevezhet ki jelöltet a Szenátus beleegyezése nélkül.
Az éppen záruló 117. kongresszusban gyakorlatilag szavazategyenlőség volt a két párt között a Felsőházban, ilyenkor az egyébként szavazati joggal nem bíró szenátusi elnök, azaz a mindenkori amerikai alelnöké a döntő szó. A republikánusoknak tehát nem volt elég megismételni a két évvel ezelőtti eredményt, 50 székkel sem jutottak volna semmire, azzal együtt, hogy a Szenátusban szinte minden döntéshez egyszerű többség is elég.
Nincs könnyű dolgunk, ha időtálló következtetéseket próbálunk levonni a rendelkezésünkre álló adatokból. A Képviselőház minden jel szerint meglesz a republikánusoknak, bár a siker kisebb az előzetes várakozásoknál. Vasárnap reggelre kiderült, a Szenátus nem. Itt egy status qou ante bellum-ra érdemes készülni, marad a „háború” előtti állapot, a fele-fele arány tűnik valószínűnek, bár végleges eredmény csak decemberben várható (lásd: dőltbetűs írásunkat).
A választások előtt készített közvélemény-kutatások nagy része eleve tévedett, átütő ellenzéki sikert vártak, ahogy az egyébként a mindenkori félidős választásokra jellemző. Az már egyértelmű, a GOP várakozáson alul teljesített: 2010-ben az első Obama-ciklus félidős választásán például a Szenátusban 63 helyet hoztak el. A 118. Kongresszusban az 51 szenátusi szék sem lesz meg.
Hogy az alsóházi siker mire elég, nem lehet tudni, az ugyanakkor valószínű, az orosz–ukrán háború alakulására nem lesz érdemi hatással egy republikánus többség a Képviselőházban. Legfeljebb az újabb pénzügyi támogatások elfogadása akadozhat, de jó, ha tudjuk, a republikánus kongresszusi képviselők túlnyomó többsége rendre megszavazta ezeket eddig is! Ezzel együtt a republikánusok számára a szélsőliberális, woke agymenés terjesztése másodlagos, külpolitikájuk nem erre épül. Nagyköveteik nem előretolt ideológiai helyőrségként működnek, az európai államok belügyeibe való mindennapos beavatkozásból nem csinálnak úri passziót. De, és ez nagyon fontos, talán túlzás volt azt remélni, hogy egy republikánus siker után teljesen átalakul az USA Ukrajna-politikája. Eleve, egy átütő ellenzéki félidős siker után a hátralévő két évben a kormányzó párt általában a külpolitikában találja meg a számítását, itt marad az elnöknek valódi mozgástere. Valószínűleg most is a republikánus héjavijjogás szolgáltat majd ehhez zenei aláfestést.
A Mélydélen, Georgiában két afroamerikai jelölt feszült egymásnak. A regnáló demokrata szenátor, Raphael Warnock és egy korábbi futballsztár, a Donald Trump által is támogatott Hershel Walker. Előbbi az állam nagyvárosait Columbust, Atlantát és Augustát hozta, utóbbi gyakorlatilag minden mást, csakhogy egy libertariánus jelölt „miatt” egyiküknek sem sikerült a szavazatok 50%-át megszerezniük. Így december 6-án, az állami(!) törvények szerint, új választásra kerül sor a két jelölt között. A republikánusok győzelmükkel sem mennek sokra, legfeljebb szépségtapaszt jelent: 50-50-es szenátusi aránynál a mindenkori felsőházi elnöké, azaz Kamala Harris demokrata alelnöké a döntő szavaza
Megjelent a Magyar7 2022/46.számában.
