Nemcsak a fűtésszámlára, a világbékére is hatással lesz, ha idén nem fagynak be az Északi-sark vizei
Érdekes, bár első ránézésre talán kevéssé fontos hírre bukkantam a minap böngészve az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapját. Az OMSZ egy elég szűkszavú cikkben számol be a látszólag nem különösebben érdekes tényről: rekord alacsony az arktikus óceán jégborítottsága, mióta hivatalosan is jegyzik, soha ilyen kis százalékban nem borította jég az Arktisz vízfelületeit.
Mindez az átlagos magyar olvasó számára első blikkre nem különösebben érdekes információ. Ha nem fagy be, hát nem fagy be! Majd jövőre! A gond csak az, a Kárpát-medence kontinentális hatásoktól befolyásolt éghajlatára is alaposan kihat, ha az Arktisz jégborítottsága és hőmérséklete által befolyásolt időjárási jelenségek elérik Európa partvidékét. Az OMSZ meteorológusai szerint egyelőre nagyon kevés az információ, de az már most látszik, a vízfelület visszafagyása egészen más ütemben halad, mint a korábbi években. Az ún. nagytérségi légköri helyzet, a jégmentes vízfelszín és sós víz áramlásának megváltozása mind-mind befolyással lehet arra, milyen tél elé nézünk Pozsonyban, Budapesten vagy éppen Királyhelmecen. Az Arktiszon tapasztalt szokatlan időjárás, (jelenleg is 15-20 fokkal melegebb van az átlagosnál) ráadásul az ún. poláris futóáramlást is befolyásolja majd, ezek a 7-10 kilométer magasan haladó levegőáramlások a ciklonok, frontok és más csapadékrendszerek kialakulására vannak óriási hatással.
A szakértők egyelőre nem bocsátkoznak messzemenő jóslatokba, de abban mind egyetértenek, extrém időjárása lehet az előttünk álló téli hónapoknak. Extrém meleg, ahogy tavaly, de extrém, régen nem látott hideg is jöhet.
Könnyű belátni, hogy az Arktisz vizeinek jégborítottsága állandó változásban van. Általában március környékén éri el a csúcsát, majd szeptember, október fordulóján újra megindul a jegesedés. Idén szeptemberben extrém alacsony volt a vízfelület jégborítottsága. 1979 óta műholdakkal figyelik a folyamatot, s eddig mindössze egyetlenegyszer, 2012-ben volt hasonló, sőt alacsonyabb a jégborítottság ebben a hónapban. Óriási különbség viszont, hogy a jegesedés üteme nyolc évvel ezelőtt egészen más volt (lásd a grafikont), jóval gyorsabb.
Talán felesleges részletesen leírni, hol kellene most „tartania” az eljegesedésnek, az alábbi térkép többet mond ezer szónál. A lassan negyvenéves adatsorok alapján október végére gyakorlatilag hajózhatatlanná kellene jegesednie az egész északi vízfelületnek, ehhez képest látszik, teszem azt Norvégiából Japánba jelenleg nem Szuezen, hanem az Arktiszon keresztül vezet a legrövidebb út. Ennek gazdasági és geopolitikai következményeire mindjárt rátérünk!
Először azonban érdemes megnéznünk, milyen kiváltó okok állhatnak e különös jelenség mögött, a kérdést ugyanis nem lehet egy „globális felmelegedés” felkiáltással elintéznünk. A végtelennek tűnő vízfelületből három régiót érdemes kiemelnünk, a Kelet-szibériai-tengert, a Laptyev-tengert és a Kara-tengert. Az alábbi ábrán jól látszik, a régió vizei sokkal melegebbek a tavalyinál, ugyanakkor Kanada és Grönland partjainál hidegebb a tenger.
Szakértők szerint október végére a teljes vízfelületnek nulla fok körüli hőmérsékleten kellene lennie, Oroszország partjai mentén mégis plusz 3, plusz 4 fokos a víz. A jégtakaró kialakulása nem megy egyik pillanatról a másikra, a tengervíz fagyásponthoz közeli, mínusz két Celsius-fok körüli hőmérséklete sem garantálja egy összefüggő réteg kialakulását. A felszíni víz ennyire magas hőmérséklete pedig azt jelenti, gyakorlatilag nulla mindennek az esélye. Fizikaórán, hatodikban megtanuljuk, a víz sókoncentrációja a fagyáspontjára is hatással van. Mit ad Isten, éppen a sarki vizek keleti felén, az orosz partvidék közelében szokatlanul magas a sókoncentráció.
Itt kell visszakanyarodnunk a cikk elején emlegetett poláris futóáramláshoz. Ennek erőssége, némileg leegyszerűsítve attól függ, mekkora a hőmérsékletkülönbség az északi, illetve a déli, trópusi vizek között. Minél nagyobb az eltérés, annál erősebb a futóáramlás és vice versa. Az északi vizek felmelegedése tehát „gyengítheti” a futóáramlást, megszokott kelet-nyugati irányú pályáját pedig észak-déli irányba tolhatja. Ennek következményeként gyakoribbá válnak a szokatlan hőmérsékleti anomáliák, télen szokatlan sarki hidegfrontok ÉS trópusi melegfrontok törhetnek be a kontinens belsejébe.
A dolog persze nem ilyen egyszerű, a poláris futóáramlásra, a vizek hőmérsékletén kívül egyéb tényezők is hatnak. A sztratoszférában „garázdálkodó”, ún. északi-sarki állandó ciklon (az angol neve sokkal egyszerűbb: polar vortex) ugyanis szintén befolyásolja azt, erősebbé téve, kelet-nyugati irányba tolhatja el,
ráadásul, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, az állandó ciklonra meg az időjárási mintázatok hatnak.
Összegezve, egy igen bonyolult, egymással számos ponton összefüggő rendszert kapunk. Némileg túlegyszerűsítjük ugyan a dolgot, de kijelenthető, a sarki jegesedés, vagy másként a szabad vízfelület mértéke az időjárási mintázatokat, azok pedig az állandó ciklont befolyásolják, amely viszont hatással van a poláris futóáramlásra és az időjárási mintázatok kialakulására is! Hogy a dolog ne legyen ilyen egyszerű, a sokak által ismert El Nino-jelenség is képbe jön, ami megint hatással van a poláris futóáramlásra, de erre itt már tényleg nincs módunk kitérni. Egy dolgot azonban mindenképp érdemes belátni, a bolygó klímáját alakító tényezők, közvetve vagy közvetlenül, de mind-mind hatással vannak egymásra. Hogy idén télen miként mutatkozik meg ez a hatás, egyelőre nehéz megállapítani.
Végezetül érdemes kicsit a fentiek gyakorlati oldaláról is beszélni. Ha figyelmen kívül hagyjuk az olyan hétköznapi csekélységeket, mint a fűtésszámla alakulása, akkor is érdemes elgondolkodni azon, milyen közvetlen hatásai lehetnek az északi vizek jégmentességének.
Tim Marshall brit külpolitikai szakértő néhány évvel ezelőtt írt egy kiváló könyvet, A földrajz fogságában magyarul is megjelent. A kötet kiválóan foglalja össze a nagyközönség számára a legfontosabb, földrajzi tényezők által befolyásolt geopolitikai tényeket, külön fejezetben tárgyalva az Északi-sarkvidéket. Nem véletlenül!
A jég olvadása mind kereskedelmi, mind gazdasági, mind hadügyi szempontból óriási változásokat hoz magával. Az oroszok évtizedek óta készülnek erre, ugrása készen várják a Murmanszk után második, egész évben jégmentes kikötőjük megépítését, földgáz és kőolajat keresnek a korábban csak nehezen, vagy egyáltalán nem hozzáférhető vizekben. Az Ázsia és Európa, illetve Ázsia és Amerika közti legrövidebb vízi út kiaknázasa néhány éve elkezdődött. 2014-ben a Nunavik nevű teherhajó volt az első, amely jégtörők kísérete nélkül tudott átkelni a vizeken.
A hajó 23 ezer tonna nikkelércet vitt Kanadából Kínába, rengeteg pénzt és károsanyag-kibocsátást megspórolva azzal, hogy nem a Panama-csatornán keresztül hajózott.
Nem csoda, hogy folyamatos a vetélkedés a területért. A sarki vizekkel határos öt ország (Kanada, Oroszország, USA, Norvégia és Grönland révén Dánia) partvidéke kétszáz kilométeres körzetében alakíthatott ki ún. kizárólagos gazdasági övezetet, de folyamatosan a diplomáciai torzsalkodások, ugyanis az ENSZ 1982-es Tengerjogi Egyezménye értelmében kivételes esetekben még 150 kilométerrel kitolható az övezet, nem ritkán egy másik fél rovására. Biztos, ami biztos alapon néha egészen röhejes módon „vizelik körbe” területeiket az egyes országok. Az oroszok például néhány éve egy különleges lobogót helyeztek el az egyik földgáz-lelőhelyen, 4300 méter mélyen!
Miközben zajlanak a gazdasági játszmák, a térségben érdekelt felek folyamatosan fejlesztik sarkvidéki katonai jelenlétüket. Marshall azt írja, az oroszok az elmúlt években számos hidegháborús katonai bázisra költöztették vissza katonáikat. Moszkva hatezer, sarkvidéki körülményekre kiképzett, légpárnás járművekkel felszerelt katonát állomásoztat Murmanszkban, s rendszeresen végez próbarepüléseket szomszédai sarkvidéki légterének környékén.
Egyes információk szerint 150 ezernél is több, a régió körülményeire kiképzett katonája lehet Oroszországnak.
A végtelenségig lehetne sorolni a jeleket, amelyek azt mutatják, hamarosan a globális játszmák egyik fő színtere lehet az Északi-sark vidéke (Marshall könyve tele van ezekkel a jelekkel). Azt pedig könnyű belátni, ahogy egyre gyakoribbá válnak az idén tapasztalt meteorológiai anomáliák, ahogy olvad a jég a sarki tengereken, úgy fokozódik majd a harc az új erőforrásokért. Legyen az földgáz, kőolaj, egy új, hajózható útvonal vagy éppen egy teljes óceán.
