2021. június 10., 19:22

Nem akarnak mecsetet, mégis megépülhet

Egyre több mecset megépítését kérvényezi az Olaszországban élő muzulmán közösség. A kulturális és vallási intézmények létrehozását alkotmányos jogrend biztosítja a különböző vallások számára. 

A bírák mégis engedélyezik
Michele Conti Pisa polgármester nem akar mecsetet
Fotó: Archívum/ma7

A lombardiai Sesto San Giovanni településen nyújtották be a legújabb mecset létrehozásának tervét. A községi tanács azonban június 8-án közzétett döntése szerint nincs lehetőség a mecset megépítésére. Roberto Di Stefano polgármester, a Hajrá, Olaszország! politikusa tette közzé a határozatot, majd Facebook-oldalán magyarázta az okokat:

Többször megmondtuk, és most újra hangsúlyozzuk: Sesto San Giovanniban nem építünk óriásmecsetet. Téved a baloldal, ha úgy gondolja, hogy Sesto San Giovanni lehet Észak-Olaszország Mekkája.”

Az újonnan épülő vallási intézmények nem lehetnek 10 méternél magasabbak és nem díszíthetik minaretek – határozott a községi tanács, kizárva ezáltal a mecset emelésének lehetőségét.

A ferde torony városában, Pisában azonban hamarosan elkezdődnek az új mecset építésének munkálatai. Hiába próbált ellenállni éveken keresztül a jobboldal, végül mégiscsak az iszlám vallási közösség igénye érvényesült. Az Iszlám Kulturális Szövetség 2013-ban vásárolt a mecset megépítésére alkalmas 3500 négyzetméteres területet Pisa külvárosában. A jobboldali Liga politikusa, Michele Conti polgármester befagyasztotta az építkezési terveket. Matteo Salvini, a párt főtitkára is ellenvetését fejezte ki a mecsettel kapcsolatban. A szintén jobboldali Olasz Testvérek ifjúsági tagozata 2013-ban útjára indította a Nem akarunk mecsetet! egyletet, melyhez a helyiek ezrei társultak.

Több kényes pont is volt az építkezés körül. Felmerült a gyanú, hogy az intézmény kétes forrásokból, a Muzulmán Testvérek szélsőséges csoport támogatásából épülne meg. Jogos aggodalom volt az is, hogy az imahely a radikalizálódás bölcsője lehet és szélsőséges csoportok megalakulásának központjává válhat.

Susanna Ceccardi, a Liga európai parlamenti képviselője aláírásgyűjtést kezdeményezett a mecsetépítés megakadályozására. Az iszlám közösség végül a közigazgatási bírósághoz fordult. A nyolc éven keresztül tartó ellenállási harcot a közigazgatási bíróság elfogadó határozata zárta le. A döntést az Olaszországban élő muzulmánok növekvő számával és az alkotmány nyolcadik paragrafusával indokolták, mely a vallásszabadságra vonatkozik.

A katolikusok után a muzulmánok száma a legmagasabb, a népesség 2,3 százalékát teszik ki. Ehhez képest mindössze tizenkét mecset található az országban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.