Nagy-Britannia nyer a menekültek befogadásával
Boris Johnson brit kormányfő szerint Nagy-Britannia nyerne a menekültek befogadásával. Arra számít, hogy az Egyesült Királyság több százezer vízumot ad ki az Ukrajnából menekülő embereknek.

A brit miniszterelnök aközben nyilatkozta mindezt a parlamentben, miközben a kormányát bírálták, amiért továbbra is szigorú beutazási feltételeket alkalmaz a háború sújtotta országból érkező menekültekkel szemben.
Johnson szerint Nagy-Britannia eddig csaknem ezer vízumot adott ki a menekülteknek, de ez a szám állítólag nagyon gyorsan százezerre nő.
- fogalmazott Johnson. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniának ellenőriznie kell a menekülteket, és nem szabad kitenni magát szükségtelen biztonsági kockázatoknak.
Ukrajna londoni nagykövete a mai nap folyamán kijelentette, hogy 100 ezer ukrán menekült érkezhet Nagy-Britanniába.
Továbbá felszólította a kormányt, hogy könnyítse meg a konfliktus elől menekülők vízumszerzési feltételeit.
„A legtöbb embernek nincs meg az útlevele, a házukat lebombázták, a nagykövetségünkön nem nyomtatunk útlevelet" - mondta Vadym Prystajko nagykövet a brit parlament belügyi bizottságának.