2022. március 20., 16:42

Most már elismerik, amit korábban tagadtak

Az Origo hírportál és nyomában a Magyar Nemzet számol be azokról az új fejleményekről, amelyek Joe Biden amerikai elnök fiának botrányos ügyeivel kapcsolatosak.

Magával rántja az apját is?
Hunter és Joe Biden
Fotó: Twitter

A 2020-as amerikai elnökválasztás kampányában a The New York Post terjedelmes cikket közölt a Biden család korrupciós ügyeiről. Úgy derült ki, hogy a drogfüggő Hunter Biden, az (akkor még) elnökjelölt fia, egy delaware-i szervizben felejtette a laptopját, amelynek a tartalmát látva a tulajdonos átadta a sajtónak és a hatóságoknak.

A feltárt botrányos ügyek döntő mértékben befolyásolhatták volna az elnökválasztás kimenetelét, azonban a közösségi oldalak a baloldali sajtóval és a demokratákkal összefogva maximális cenzúrát rendeltek el az ügyről, így az nem juthatott el a széles nyilvánossághoz. Most már a baloldali New York Times is elismerte, hogy a korrupciós botrány valóságos ügy, nem kitaláció - olvasható a Magyar Nemzet összefoglalásában.

A korrupciós ügy mellett szexvideók is előkerültek a későbbi amerikai elnök fiáról, de az is kiderült, hogy Hunter súlyos kokainfüggőségtől szenved, amit titkolni próbáltak a nyilvánosság elől.

Az amerikai elnök fiának volt felesége, az 53 éves Kathleen Buhle egy botránykönyv kiadására készül, ami 2022. június 14-én jelenik meg „If We Break: A Memoir of Marriage, Addiction and Healing” (Ha szakítunk: Egy emlékirat a házasságról, függőségről és gyógyulásról) címmel, és ebben előreláthatóan részletesen kitálal – a laptop tartalmát megerősítve – Hunter kicsapongó életéről és kábítószer-függőségéről is.

A laptop tartalmából kiderült, hogy Joe Biden mindvégig személyesen is érintett lehetett az ügyben, ugyanis a befolyását felhasználva előnyös üzleti kapcsolatok megkötésével segíthette a fiát.

Hunter korábban szervezett egy titkos találkozót édesapja és egy ukrán üzletember között. Hunter Biden 2014-től volt az ukrán Burisma nevű cég igazgatótanácsának tagja havi ötvenezer dolláros javadalmazásért, holott nem volt semmilyen cégvezetési tapasztalata - olvasható a cikkben.

Joe Biden - még Barack Obama alelnökeként - nyomást gyakorolt az ukrán kormányra, hogy rúgják ki azt a főügyészt, aki a Burisma és Hunter Biden korrupciós ügyeit vizsgálta.

A Twitter és a Facebook ezt követően totálisan cenzúrázta az elnökválasztást döntő mértékben befolyásolni képes híreket, ami így nem tudott eljutni a választópolgárok többségéhez. A cenzúrát később Jack Dorsey, a Twitter vezetője is elismerte a szenátus igazságügyi bizottságának meghallgatásán. A közösségi oldalak, a demokraták és a Biden család mindvégig azzal védekezett, hogy az ügy álhír.

A The New York Times több mint egy évvel később úgy döntött, hogy Hunter Bidenről és ügyeiről cikket közölnek, amiben korábbi álláspontjának szögesen ellentmondva beismerik, hogy az ügy valós.

A nyomozást ismerő személyek szerint az ügyészek megvizsgálták a Biden, Archer és mások között a Burisma és más külföldi üzleti tevékenységekről szóló e-maileket. Ezeket az e-maileket a The New York Times szerezte meg egy olyan fájlokból álló gyorsítótárból, amely a jelek szerint egy olyan laptopról származik, amelyet Biden egy delaware-i javítóműhelyben hagyott ott. Az e-mailt és a többi, a cache-ben lévő e-mailt olyan emberek hitelesítették, akik ismerik azokat és a nyomozást"

- olvasható a The New York Times friss cikkében teljesen ellentmondva a korábbi narratívájuknak.

A Times erről szóló cikke azért érdekes, mert 2020 októberében teljesen kétségbe vonták a laptop tartalmát, és minden lehetséges módon próbálták elbagatellizálni az ügy jelentőségét.

A The New York Times korábbi állításuknak ellentmondva azt is elismerte, hogy a híres találkozó Joe Biden és a Burisma vezetője között megtörtént.

Hunter üzlettársa, Tony Bobulinski is megerősítette, hogy a nevével ellátott e-mailek hitelesek, amit Bidenék nem is tagadtak - zárja ismertetését a Magyar Nemzet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.