Moldovában zajlik az előrehozott parlamenti választás
Moldovában vasárnap reggel megnyíltak a szavazóhelyiségek és megkezdődött az előrehozott parlamenti választás, amelyen várhatóan megerősítik Maia Sandu Európa-barát elnököt oroszbarát riválisaival szemben.
Sandu az ország első női államfőjeként a 2020-as novemberi elnökválasztáson elsöprő győzelmet aratott oroszbarát elődje, Igor Dodon felett.
Sandunak ahhoz, hogy végre tudja hajtani az általa ígért korrupció elleni küzdelmet, át kell venni az irányítást a parlament felett.
A nyugati orientációjú Maia Sandu
decemberben lépett hivatalba, és azonnal a kormány lemondását és előrehozott választások megtartását követelte.
Még decemberben le is mondott az oroszbarát Moldovai Szocialisták Pártja (PSRM) támogatását élvező Ion Chicu miniszterelnök. A parlament azonban később kétszer is elutasította Sandu miniszterelnök-jelöltjét a tisztségre.
A legutóbbi, 2019. február 24-ei parlamenti választásokon a PSRM 35 helyet szerzett a 101 tagú törvényhozásban. A kormányzó nyugatbarát Demokrata Párt 30, az ellenzéki, a korrupció elleni küzdelmet hangsúlyozó Európa-barát Most (ACUM) pártszövetség 26 mandátumhoz jutott.