Minden eszköz felhasználható
Bár Amerika történelmében nem példa nélkül való, mégis csak megdöbbentő, hogy a volt elnök, Donald Trump ellen kétszer is megpróbáltak merényletet elkövetni. Sőt, háromszor, bár a harmadikról kevés szó esik. Azt az irániak tervelték ki, bosszúból Kászím Szulejmání, az iráni forradalmi gárda vezetőjének likvidálásáért, amelyre az amerikai elnök hivatali idején adott parancsot.
De maradjunk csak a kettőnél, ami, mint mondani szokás, gombócból kevés, merényletből azonban soha nem tapasztalt mennyiség.
Valami nagyon komoly baj van az Egyesült Államokban, mondta Tarjányi Péter politikai elemző is, aki szerint már-már gyilkos dühvel áll szemben két politikai tábor. Hiszen még soha nem fordult elő – bár az elnökválasztási kampány a tengeren túl elég éles szokott lenni –, hogy az egyik jelölt ellen, aki ráadásul már volt elnöke az USA-nak, két merényletet is megkíséreljenek. Valakik nagyon nem akarják, hogy Donald Trump legyen a szuperhatalom újabb elnöke. Ezt már nem Tarjányi mondta, én teszem hozzá.
Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert a politikai merényletek és gyilkossági kísérletek után (különösen a liberálbolsevik narratívában) tüneményes gyorsasággal, szinte azonnal tudni vélik, hogy magányos elkövetőről van szó. (Akárcsak Nyugat-Európában a terrorcselekmények után.)
Ez a terelés óhatatlanul felveti az összeesküvés-elméletet. Aztán ahogy múlik az idő, lassan kiderül valamennyi elkövetőről, hogy ha nem is bérgyilkos – és talán sosem derül ki, kik álltak mögötte –, legalábbis szélsőséges politikai ízlés és szándék vezérli őket. Így volt ez Robert Fico és Donald Trump esetében is. Utóbbinál mindkét alkalommal.
A Trump elleni merénylet körül ráadásul sok a kérdőjel. Megfelelően védték-e az elnököt, vagy félvállról vette feladatát a titkosszolgálat? Az titkosszolgálat főnöke ugyan némi hezitálás után kénytelen volt lemondani hivataláról, ám a napokban kiderült, hogy a Biden-kormányzat nem segíti az ügy hátterének kivizsgálását. Legalábbis erre panaszkodott Richard Blumenthal connecticuti demokrata (nem republikánus!) szenátor, aki azzal vádolta a belbiztonsági minisztériumot, hogy akadályozza az első merényletkísérlet kongresszusi vizsgálatát. A szenátor szerint, aki a hosszú nevű Belbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottsága Állandó Vizsgálati Albizottságának elnöke, a belügy kötelességszegést követ el.
Ami azonban a legérdekesebb az egész történetben, hogy a Donald Trump elleni első merénylet szinte azonnal feledésbe merült, mihelyt a demokrata elnököt, Joe Bident hátraléptették, és Kamala Harrisszel helyettesítették. Megjegyzem, ez csak idő kérdése volt, hiszen már Biden megválasztásakor arról kerengtek a spekulációk, hogy ha alkalmatlansága miatt kénytelenek lesznek leléptetni az elnöki posztról, Harrist nyomják be a helyére. Az időzítés (bár nem az elnökváltásra, hanem a kampányra) mesteri volt, hiszen Harris vihorászása szinte azonnal elhomályosította a merényletet követő felháborodást.
És itt jön be a képbe a közösségellenes média szerepe, amely szinte agyonhallgatta a merénylet körülményeit. Gyakorlatilag két-három hét múlva már a kutyát sem érdekelte a felháborító incidens, hiszen a lapok és a médiumok alig foglalkoztak vele.
Amiről pedig nem írunk, az nincs ugyebár. Még az elnökjelölti vitában is kerülték a témát a vitavezetők, az amerikai polgárok pedig gyorsan elfelejtették, hogy centiken múlt a republikánusok elnökjelöltjének a meggyilkolása, ráadásul egyenes adásban.
Harris mögött pedig ott tolong az összes celeb, influenszer, a sokmilliós követővel bíró énekesek, akikre úgy ragad a nép, mint Maci Laci a mézre. Robert de Niro ikonikus színész például azt állítja, ha Trump lesz az elnök, szétveri Amerikát. Az ilyen sommás megállapítások úgy terjednek az USA-ban, mint a fertőző vírus. Az egész mélyállam rövid szavatosságú krémje és tortatölteléke, a „Made in Hollywood” mellett a nagy techcégek és korporációk ott lihegnek a színfalak nem is mögött, hanem előtt. Akiknek amúgy nem szabadna beleártani magukat a politikába. És természetesen sorompóba állnak a közvélemény-kutató (bár inkább közvéleményt befolyásoló) cégek is.
Két merényletkísérlet után az ember gondolkodóba esik, mi vezethetett ide a demokrácia és a szabadság Kánaánjában? Hogyan terjedt el a republikánus Trump elleni féktelen, engesztelhetetlen gyűlölet és uszítás?
Michael Waltz floridai képviselő a Fox News televíziónak adott interjújában így fakadt ki: „Elég volt a Trump-ellenes retorikából! Be kell fejezni annak a narratívának a hangoztatását, hogy Trump lesz a következő diktátor, hogy ő a következő Hitler. Elég volt! Álljatok le ezzel a baloldalon!”
A képviselő nyilván nem véletlenül mondta ezt. Mert lehet kedvelni vagy utálni Trumpot, az azért elég kétségbeejtő állapot, hogy egy demokratikus – vagy magát annak tartó – országban minden eszközt bevetnek, minden korrupt bírót és ügyészt (s nyilván a titkosszolgálatot is) felhasználnak egy elnök félreállítása érdekében. Szlovákiában is megtapasztalhattuk, hová vezet a gyűlöletkampány, Robert Fico kormányfő (akit szintén lehet szeretni vagy gyűlölni) csaknem áldozatául esett. A parlamenti választásokat követő tömegtüntetéseken tapasztalt forró hangulat, az akasztófát ábrázoló molinók nem arról árulkodtak, hogy a vesztes ellenzék beéri a parlamenti vitával, a kormány konstruktív bírálatával, hanem folytatja a bolsevik hagyományokat, és az utcára viszi a tömeget.
Hasonló esettel állunk szemben Trumpnál is. Először letiltották a közösségi oldalát, majd közölték, hogy soha többé nem állítják vissza. (Még szerencse, hogy Elon Musk megvette a Twittert, és igazságot szolgáltatott az elnémított elnöknek.) Majd koholt vádak alapján perek garmadáját, inpeachmentet (alkotmányos vádemelést) varrtak a nyakába. S mert semmi sem volt elég, jöttek a „magányos elkövetők”. Mindez arról árulkodik, hogy a (természetesen nem létező) háttérhatalom szinte korlátlan lehetőségekkel bír, és aki nincs az ínyére, azzal rövid úton igyekszik elbánni. Ha kell, akár erőszakkal is. Mint említettem, Trumpot lehet kedvelni vagy utálni, egy biztos: patrióta politikusról van szó, aki képes lenne pozitív hatást gyakorolni a világpolitikára. S ez az, ami a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak nem tetszik.
Megjelent a Magyar7 2024/39. számában.
