2024. november 27., 13:23

Milliós kárt okozott a prágai Nemzeti Színházban keletkezett tűz

A prágai Nemzeti Színház történelmi épületében kedden keletkezett tűz 10 millió koronás kárt okozott - közölte a tűzoltóság szóvivője. A tűz oka egyelőre tisztázatlan. A tűz a második emeletre a műszaki helyiségből, ahol keletkezett, egy hő- vagy vízaknán keresztül jutott fel. A rendőrség szerint a tüzet hulladék okozta.

Nem történelmi
A prágai Nemzeti Színház füstölgő tetőzete
Fotó: YouTube

Nem ez az első pusztító tűz a színház történeténetében. 1881. augusztus 12-én, a színház ünnepélyes felavatása után két hónappal hatalmas tűz ütött ki az épületben, amit akkoriban nemzeti katasztrófaként éltek meg.

Egyelőre nem világos, hogy pontosan mi okozta a tegnapi tüzet az épület műszaki részlegében, ahonnan az aknára, majd az épület felsőbb emeleteire terjedt át. A tűzoltók még vizsgálódnak, szóvivőjük, Vojtěch Sosna szerint.

A bűnügyi nyomozók is vizsgálják az esetet.

A bűnügyi nyomozók vizsgálják a tűz körülményeit a gondatlan veszélyeztetés bűncselekményének lehetséges elkövetése szempontjából. A tűz feltehetően egy felszállócsőben keletkezett, ahol építési hulladék kapott lángra”

- közölte a rendőrség az X hálózaton.

Mozaikok
Fotó:  X/YouTube

A tűz kedden 15 óra előtt néhány perccel keletkezett. Ezt követően hat állomásról nagy számban siettek a tűzoltók a Nemzeti Színház történelmi épületéhez, és kettes szintű tűzriadót rendeltek el.

A tűzoltók kiérkezése előtti videókon sűrű fekete füst gomolygott az ablakból. A tűzoltók kezdetben azt mondták, hogy a tűz a takarítók öltözőjében keletkezett. Ezt követően az épületet kívül és belül is átkutatták, autólétrák segítségével. Ezt megelőzően mintegy száz színházi dolgozót evakuáltak.

A tűz keletkezése után egy órával a tűzoltók még mindig az épületet kutatták át rejtett forró pontokat keresve. Egy hőkamerás légi szolgálati helikoptert is hívtak a kereséshez.

A tüzet délután 5 óra előtt teljesen eloltották, és megfékezésről számoltak be. A színház igazgatója, Jan Burian utólag elmondta, hogy a tűz nem a személyzet öltözőjében keletkezett, hanem egy aknában, amely a pincéből szállította a hőt vagy a vizet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.