Miért most húzták elő a Kuril-szigetek ügyét?

A több mint félszáz vulkanikus szigetből és sok sziklazátonyból álló szigetív Kamcsatka és Hokkaidó szigete közt a Csendes óceánt és az Ohotszki-tenger választja el. A szigetek őslakói a rokontalan ainuk, akik halászattal, vadászattal és kereskedéssel foglalkoztak és mára már szinte teljesen asszimilálódtak.

A japánok a XVII. század elején, az oroszok pedig egy évszázaddal később jelennek meg a vidéken. Egymás közt a határt először a simodai egyezményben, 1855-ben Iturup és Urup szigete közt állapították meg - az előzőtől délre eső kisebb rész a japánoké, az utóbbitól északra az oroszoké lettek a Kuril-szigetek. Az Ohotszki-tenger túlpartján nyugatra, már a szárazföld felé eső Szahalin szigetén az egyezmény alapján mindkét nép megtelepedhetett. Japán 20 évvel később lemondott Szahalinról a Kuril-szigetekért cserébe.

A Kuril-szigeteket a második világháború végén, a két állam közti alig több, mint tíznapos háború után annektálta a Szovjetunió.

1956-tól a Hokkaidóhoz közelebb eső legdélibb Habomai-szigeteket és Sikotan szigetét a Szovjetunió a többi sziget fölötti fönnhatósága elismeréseként többször is fölajánlotta Japánnak, de az ragaszkodik Kunasir és Iturup szigetéhez is, és ezért nem volt hajlandó máig sem békeszerződést aláírni a Szovjetunióval, illetve a jogutód Oroszországgal.

A szigeteken arany, ezüst, kőolaj, földgáz és Iturup szigetén a világ legnagyobb rénium-lelőhelye (a sugárhajtóművekhez szükséges legritkább és legdrágább fém) található, amikre a nyersanyagokban szegény Japánnak nagy szüksége volna.

A szigetek birtoklása fontos a közlekedés szempontjából is, mert a két déli szorosban télen sem fagy be teljesen a tenger, és az orosz hajók rövidebb úton juthatnak ki a Csendes-óceánra.

A szovjet éra alatt nem nagyon törődtek a szigetekkel. A Szovjetunió megszűnése után is inkább csak a katonai jelenlétet erősítették meg a japán partokhoz közel. Az ezredforduló után születtek ugyan orosz tervek a terület gazdasági fejlesztésére, főként a katasztrofális villanyáram-hiány megoldására geotermális erőművekkel, ezekből azonban még mindig kevés valósult meg, sőt a bizonytalan helyzet miatt még az itt élők is elvándorolnak. A közigazgatásilag Szahalinhoz tartozó Kuril-szigetek összlakossága alig haladja meg a húszezer főt, és ennek a számnak is több, mint a háromnegyede épp a Japán által követelt szigeteken él, és túlnyomórészt orosznak vallja magát.

Nem friss probléma tehát a Kuril-szigetek kérdése.

Az, hogy japán vezetők épp az utóbbi napokban elevenítették föl újra az ügyet, azért lehet, mert most az egész világot megmozgató Oroszország-ellenes összefogáshoz csatlakozva nagyobb sikerrel érhetnének célt.

Katonai megoldáshoz a japánok valószínűleg nem fognak nyúlni. Mert bár az orosz haderő nagy része a nyugati végeken van lekötve, azért még mindig sokkal erősebb a távol-keleti jelenlétük is, mint a Japánnak engedélyezett kb. 250 ezer fős gyöngén fölszerelt önvédelmi hadsereg. És a korábbi tapasztalataik miatt az oroszok atomcsapással fenyegetése is visszatarthatja őket. Marad a diplomáciai alku, amelyben viszont a szigetek ügye mint zsarolási eszköz nagyon is hatékony lehet a jelen helyzetben.