2024. október 24., 10:23

Mesterséges intelligencia hozza létre a lengyel rádiót, a volt alkalmazottak petícióban tiltakoznak

Az OFF Radio Kraków lengyel rádióadó adását kedd óta teljes egészében mesterséges intelligencia készíti. A vezetőség szerint ez csak egy időben korlátozott kísérlet. Az állomás műsorán dolgozóknak azonban már felbontották a szerződését.  

Megáll az ész
A Krakkó Rádió "új" műsorvezetői - a mesterséges intelligencia termékei
Fotó: off.radiokrakow.pl.

Az OFF Radio Kraków, amely a Lengyel Krakkó Rádió része, hivatalosan az első olyan adó, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia hozott létre Lengyelországban. A műsorvezetők, Kuba, Emi és Alex mind fiktív mesterséges intelligencia karakterek, akárcsak az állomás weboldalán található szövegek.

A rádióállomás már kedden sugározta a több mint 12 éve elhunyt Wislawa Szymborska Nobel-díjas írónővel és költővel a teljesen mesterséges intelligencia által készített beszélgetést. A közösségi hálókon megjelent reakciók szerint a hallgatók erkölcstelennek és undorítónak minősítették az interjút.

Az OFF Radio Kraków adó új formája egy kutatási médiakísérlet, amely arra keresi a választ, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése milyen következményekkel járhat a kultúrára, a médiára, az újságírásra és a társadalomra nézve”

- mondta Marcin Pulit, a Lengyel Krakkó Rádió vezetője.

A több tucatnyi elbocsátás kapcsán Pulit elismerte, hogy az állomás OFF-hallgatósága szinte nulla. Azzal védekezett, hogy mindez egy nagyszabású változás része, amelynek során teljesen meg akarja változtatni adásainak formátumát. Ezentúl a 18 és 26 év közötti hallgatókat célozza meg.

A kísérlet szerinte nem tart tovább három hónapnál, utána visszatérnek az igazi műsorvezetők. 6000 ember nem ért egyet a vezetőség döntésével, és úgy döntöttek, hogy aláírnak egy tiltakozó petíciót. A petíciót Mateusz Demski filmkritikus és az egyik újságíró, aki a közelmúltig saját műsort vezetett az OFF Radio Krakówban, indította. A petícióban azt kérik, hogy térjenek vissza a műsorhoz, ahogyan a hallgatók korábban ismerték.

A szenvedélyről és az elkötelezettségről szól, amely elsősorban a találkozásokon alapul. Ember az emberrel”

- hangsúlyozták.

Az OFF Radio Kraków a független kultúrára összpontosít. Az interneten és digitális rádióadáson keresztül érhető el.

A lengyel közszolgálati média régóta finanszírozási gondokkal küzd. Ez a helyzet 2015 óta fokozódott, amikor a lengyel politikusok egyetértettek abban, hogy az ország televíziós jogdíjbeszedése nem működik.

2016-ban a négy fő hírcsatorna igazgatói lemondtak a közmédiáról szóló törvény vitatott módosítása miatt. A lengyel kormány csaknem egy évtizede ígéri, hogy megreformálja őket.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.