2021. szeptember 2., 09:16

Mélyül a kormányválság Romániában

Koalíciós válságot okozott Romániában egy a román költségvetésre támaszkodó nagyszabású fejlesztési program, melyet Florin Citu miniszterelnök sürgősségi kormányrendelettel próbált elfogadtatni szerdán.

romania_parlament.jpg
Fotó: székelyhon.ro
Az Anghel Salignyról elnevezett 50 milliárd lejes keretösszegű (10 milliárd euró) fejlesztési program keretében - a tervezet szerint - a helyi önkormányzatok számára nyújtana támogatást a kormány a víz-, gáz-, és szennyvíz hálózataik kiépítésére vagy fejlesztésére, és közútjaik javítására.

A programot koalíciós megegyezés nélkül a napirendet kiegészítve próbálta a szerda délelőtti kormányülésen elfogadtatni a miniszterelnök.

Ekkor azonban a koalíció második erejének számító USR PLUS pártszövetség ellenállása miatt ez nem sikerült, és fel kellett függeszteni a kormányülést.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadása nyomán létrejött USR PLUS szövetség korábban egy - a bírákkal és ügyészekkel kapcsolatos - másik kényes ügy általa javasolt megoldásához kötötte a fejlesztési program elfogadását.

A pártszövetség a szerda reggeli kormányülés után azzal magyarázta a Saligny fejlesztési programmal szembeni ellenkezését, hogy a pártszövetséget képviselő Stelian Ion igazságügy-miniszter a kormányrendelet-tervezetnek csak egy másolatát kapta meg, így nem láttamozhatta a dokumentumot.

A délelőtti felfüggesztett kormányülés után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Florin Citu miniszterelnök újabb kormányülést hívott össze szerda estére, és biztosította a közvéleményt, hogy a fejlesztési programot még szerdán elfogadja a kabinet.

Egy órával a kormányülés kitűzött időpontja előtt azonban az USR PLUS szövetség bejelentette, hogy miniszterei nem vesznek részt a kormányülésen. A pártszövetség egyben kezdeményezte a koalíciós pártok elnökeiből álló tanács csütörtöki összehívását.

Az esti kormányülésre csak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) miniszterei gyűltek össze a kormánypalotába. Az USR PLUS miniszterei által vezetett tárcáktól a miniszterelnök hívására a PNL által jelölt államtitkárok jelentek meg. A kormány végül nem döntött az Anghel Saligny fejlesztési program elindításáról. A döntést egy későbbi időpontra halasztotta.

A meghiúsult kormányülés után Florin Citu miniszterelnök bejelentette, hogy Stelian Ion igazságügy-miniszter leváltását kezdeményezte,

és az erre vonatkozó kérést elküldte Klaus Iohannis államfőnek.

Nem fogadok el Románia kormányában olyan minisztereket, akik szembefordulnak Románia modernizálásával

- jelentette ki rövid televíziós nyilatkozatában a kormányfő.

Dan Barna minszterelnök-helyettes, az USR PLUS társelnöke az egyik közösségi portálon reagált az igazságügy-miniszter leváltására. Úgy vélte:

a miniszterelnök cinikusan és rosszindulatúan becsapja a választókat, ezért Florin Citunak mennie kell a kormány éléről.

Az USR PLUS másik társelnöke Dacian Ciolos szintén egy közösségi portálon úgy vélekedett, hogy

ez már nem egy koalíciós kormány.

Klaus Iohannis a két szerdai kormányülés közötti televíziós beszédében felelősségükre figyelmeztette a politikusokat. "Kiegyensúlyozottságra, megfontoltságra és a párbeszédre való nyitottságra szólítom fel a teljes politikai osztályt, a parlament és a kormány tagjait" - fogalmazott az államfő. Hozzátette: egyetlen politikai vezetőnek sem kellene elfelejtenie, hogy a hatalmat az ország polgárai érdekében kell gyakorolni.

Csütörtökön megvonta a bizalmat Florin Citu miniszterelnöktől az USR PLUS

A középső romániai kormánypárt vezető testülete az éjfél után kiadott közleményében kijelentette:

támogatni fognak egy Florin Citu elleni esetleges bizalmatlansági indítványt.

Az USR PLUS országos bürója kijelentette:

a szövetség soha, semmilyen kormányzás alatt nem fogja a nevét adni "a közpénzből történő rabláshoz.

A testület úgy értékelte:

Florin Citu miniszterelnök politikai válságba lökte az országot.

Az USR PLUS arra kérte a koalíciós partnereket, hogy vegyék tudomásul: a Citu-kabinetnek megszűnt a többségi parlamenti támogatása, és kezdjenek tárgyalásokat egy új miniszterelnökjelöltről, egy új kormány megalakításáról.

Ha az új miniszterelnökről szóló koalíciós tárgyalások nem vezetnek eredményre, az USR PLUS támogatni fog egy, a Citu-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

 - áll a hajnalban kiadott közleményben.

A pártszövetség azt is közölte, hogy

az új kormányba is a szerda este leváltott Stelian Iont jelölik igazságügy-miniszternek, akit támogatnak az igazságügyi reform folytatásában.

 

Kelemen Hunor szerint az USR PLUS megzsarolta koalíciós partnereit

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke még szerdán kijelentette, hogy a román kormánykoalíció egyik tagja, az USR PLUS megzsarolta a többi partnert, az RMDSZ-t és a kormány fő erejét képező liberálisokat, tudniillik kilátásba helyezte, hogy csak akkor szavazza meg a koalíción belül vitát kiváltó országos fejlesztési programot, ha az RMDSZ és a liberálisok elfogadják a speciális ügyészség felszámolásáról szóló indítványt az USR PLUS által javasolt formában.

A politikus az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy

az 50 milliárd lej értékű, hat évre szóló országos fejlesztési programot a liberálisok is támogatták, amikor egy hónappal ezelőtt megvitatták első olvasatban.
 Kelemen szerint erre a programra - amelynek révén az önkormányzatok víz- és gázvezeték-hálózatok építésére, közművesítésre és útfejlesztésekre pályázhatnak - szükség van, mert elfogadhatatlan a 21. században hogy 22 ezer kilométernyi megyei út és 27 ezer kilométernyi helyi út ne legyen korszerűsítve, valamint hogy a települések 57 százaléka ne legyen közművesítve, vagyis 27 százalékukban ne legyen vezetékes víz, a háztartások felében pedig ne legyen gázszolgáltatás.
Az USR PLUS számára nem prioritás a helyi közösségek és Románia fejlesztése. Egy adott pillanatban megzsaroltak bennünket, hogy ha elfogadjuk az USR PLUS által javasolt tervezetet módosító indítványok nélkül a bírák és ügyészek vizsgálatára hivatott speciális ügyészség felszámolásáról, akkor ők is támogatják a fejlesztési programot, de ezt sem mi, sem Florin Citu nem fogadtuk el

 - mondta Kelemen Hunor.

A romániai kormánykoalíciót három politikai alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadása nyomán létrejött USR PLUS szövetség, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotja. A politikusok döntéseit az is befolyásolja, hogy a PNL szeptember közepén, az USR PLUS pedig október elején tartja tisztújító kongresszusát.
A PNL-ben a jelenlegi pártelnök Ludovic Orban és a miniszterelnök Florin Citu, az USR PLUS szövetségben pedig a két társelnök: Dan Barna és Dacian Ciolos is küzd a pártelnöki tisztségért.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.