Megtartotta alakuló ülését az új litván parlament
Az új litván parlament (seimas) csütörtökön megtartotta alakuló ülését, amelyen Saulius Skvernelis volt miniszterelnököt, a Litvániáért Demokratikus Szövetség képviselőjét választották meg házelnöknek.

Az 54 éves politikust a szavazásban részt vevő 136 képviselő közül 107-en támogatták. Politikusi karrierje előtt Skvernelis a rendőrségnél szolgált, 2011-ben főfelügyelőnek nevezték ki, majd belügyminiszter, 2016 és 2020 között pedig a balti állam miniszterelnöke volt.
Az alakuló ülésen felszólalva Gitanas Nauseda elnök megerősítette Litvánia egységét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) és az Európai Unióval, és ígéretet tett Ukrajna "kompromisszumok nélküli" támogatására.
Az október 27-i parlamenti választáson az ellenzéki Litván Szociáldemokrata Párt, a Nemuno ausra (Hajnal a Nyemanon) és Litvániáért Demokratikus Szövetség együttesen 86 képviselői helyet szerzett a 141 fős parlamentben. A három párt kormánykoalíció létrehozásában állapodott meg, miután a választásokon a legtöbb szavazatot ugyan a szociáldemokraták kapták, megelőzve az eddig kormányzó konzervatív Haza Szövetséget, de nem lett elegendő képviselőjük kormányzóképes többség létrehozásához. Annak ellenére vették be a Nemuno ausra pártot a koalícióba, hogy annak vezetője ellen bírósági eljárás folyik antiszemita nyilatkozatai nyomán, és az ügy miatt képviselői mandátumától is megfosztották.
Az ülésen Ingrida Simonyte leköszönő kormányfő benyújtotta lemondását Gitanas Nauseda államfőnek, akinek tizenöt nap áll rendelkezésére a miniszterelnök-jelölt előterjesztésére a törvényhozáshoz. Az államfő hivatala szerint Nauseda megbízta a kormányt, hogy az új kabinet hivatalba lépéséig lássa el feladatát. A Litván Szociáldemokrata Párt a 45 éves informatikus Gintautas Paluckast jelöli a miniszterelnöki tisztségre, miután a párt elnöke, Vilija Blinkeviciute úgy döntött: nem indul a kormányfői posztért, hanem megtartja európai parlamenti mandátumát.