2023. december 25., 17:04

Megtalálták Navalnijt

Három hét elteltével megtalálták Alekszej Anatoljevics Navalnij ellenzéki vezetőt, Vlagyimír Putyin legélesebb bírálóját a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben lévő fogolytelepen, amely az ország legészakibb és a lakott helyektől legtávolabb eső börtöne az északi sarkkörön túl. 

Fotó: TASR/AP

Az orosz ellenzék vezetőjét december elején vitték el a Vlagyimir régióban található börtönből, és azóta egészen eddig nem lehetett tudni a hollétéről.

A mostani fogolytelep, az IK-3 mintegy másfélezer kilométerre található attól a börtöntől, ahol Navalnijt eddig fogva tartották. A szóvivője, Kira Jarmis azt is bejelentette, hogy Navalnijnak már volt lehetősége találkozni az ügyvédjével.

Navalnij eltűnésének okát kollégái a közelgő oroszországi elnökválasztásokban látták, amelyen a jelenlegi államfő, Vlagyimir Putyin az újraválasztásért indul.

„A Kreml nem akarta, hogy Alekszej bármilyen nyilatkozatot kiadjon. Ezért biztos vagyok benne, hogy Putyin kiadta a parancsot, hogy Alekszejt tüntessék el valahova” – mondta Jarmis még a múlt héten.

A 47 éves Navalnijt 2021. januárban ítélték jogerősen 11 és fél év börtönbüntetésre, aki a cellájából továbbra is felszólalt Putyin ukrajnai háborúja ellen. Miután Putyin legfőbb kritikusaként egyre nagyobb befolyásra tett szert, 2020-ban orosz titkosügynökök megpróbálták idegméreggel megölni, de túlélte a merényletet, ezt követően került börtönbe. Idén augusztusban szélsőséges csoport szervezése miatt további 19 év szabadságvesztésre ítélték.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.