Megölte, és elásta a barátnőjét egy szegedi nő
Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki a Csongrád Megyei Főügyészség szerint egy vita után megölte, majd elásta barátnőjét.

A két nő együtt élt egyikük szeged-tápéi házában. 2017 májusában vita, majd verekedés tört ki közöttük: rugdosták és ököllel ütötték egymást.
Az áldozanak betört a koponyája, de végül abba halt bele, hogy megfulladt.
A gyilkos barátnő ezután kihúzta áldozata holttestét a házból, az udvaron lévő, medencének kiásott üregbe dobta,amit letakart egy lepedővel, bambuszdarabokkal és forgáccsal is beszórta, végül grillgyújtó folyadékkal leöntötte és meggyújtotta. Az összeégett testet később csemperagasztóval, majd földdel temette be, és a területen sziklakertet alakított ki.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság február 26-án gyilkosság gyanújával gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki beismerő vallomást tett. Először azt mondta, hogy barátnője holttestének eltüntetésében egy ismerősétől kért segítséget, de később ezt megváltoztatta.
A főügyészség a letartóztatásban lévő szegedi nőt gyilkossággal, nagyobb kárt okozó csalással és hamis váddal vádolja. Az ügyben a Szegedi Törvényszéken döntenek majd.